A szexuális orientáltság
mítoszának leleplezése

Ha Ön nem svéd, vagy nem Svédországban él, a honlap hátteréről bővebbet itt tudhat meg.

Bízom benne, hogy a honlapon publikált információk nyíltsága Önt megszólítja, de nem bánt meg senkit — ez utóbbi nem célunk. A gyermekeink és unokáink iránt érzett aggodalom késztet az általam megismert igazság közzétételére.

FIGYELEM!

A honlap NEM gyermekeknek készült. Az itt közre adott anyag egy része az elsőszámú svédországi homoszexuális szervezet, az adófizetők pénzéből egyébként bőkezűen támogatott RFSL (Svéd szövetség a leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transzvesztita jogokért) hivatalos honlapjáról származik. Az anyag nagyon erkölcstelen, mégis az alábbi okokból közreadjuk:

1. Jó példája ez annak, hogy mit kell nekünk, svédeknek elszenvednünk, és mit kell adópénzünkből támogatnunk. Intő példaként szolgál arra, hogy mi lehet a vége, amikor egy nemzet zöld utat ad a vad homoszexualitásnak.

2. Azt az életstílust kívánja bemutatni, amelytől a gondos szülőknek minden erőfeszítéssel meg kellene óvniuk csemetéiket.

3. A figyelmes egészségügyi szakember számára jól érzékelteti, miért van már a látóhatáron a következő szexuális úton terjedő járvány. Látni fogja, hogy a homoszexuálisok több mint kétharmada által gyakorolt különféle anális aktusoknak messzemenő közegészségügyi implikációi vannak.

Ne felejtse el, hogy honlapján és szóróanyagiban az RFSL által annyira szembetűnően és szégyentelenül reklámozott züllött életstílus a közoktatásunk tantervének is része már. Meglátja, virágzik a szenny és az ocsmányság. Minden kétséget kizáróan az RFSL anyaga a legtöbb ember számára gusztustalan és visszataszító. A köztünk élő gyermekek körében viszont — akik közül már sokan így is nemi identitás problémákkal küzdenek —, az iskolából hazatérve és az RFSL honlapra rátévedve az ott talált anyag pornográfia.

Azonban, ha el kívánja kerülni az RFSL vonatkozó referenciáit, a bőséges figyelmeztetés miatt ezt könnyen megteheti.

Minapi hírek:

A múlt nyári stockholmi Pride Festival egyik programja az ország politikai pártjainak képviselőinek részvételével megtartott fórumbeszélgetés volt. Az egyik — az RFSL számára különösen érdekes, de a svéd közvélemény szempontjából igencsak közömbös — téma az volt, hogy vajon az óvodában és az általános iskolában a kisfiúk viseljenek-e szoknyát. Nem véletlen, hogy egy egyébként pártképviselők vitája szempontjából ilyen ostoba téma az RFSL szívéhez oly közel áll. A homoszexuálisok jól tudják, hogy szexuális orientáltságuk általában gyermekkori nemi zavarral kezdődött. Az ilyen program alsós évfolyamokon való bemutatásával pedig a védtelen kisfiúk maguk is majd egyszer homoszexuálissá válhatnak, hogy így tovább növeljék a homoszexuális lobbi erejét, vagyonát, befolyását. Az efféle nemi identitászavarról (a homoszexualitás leggyakoribb okáról) bőven talál további olvasnivalót alább, a „2.sz. mítosz” címszó alatt.

Bevezetés

Ron Linden a nevem. Skåne-ből, Svédország legdélibb tartományából származó svéd állampolgár vagyok. Gothenburgban (Svédország), a Chalmers Egyetemen szereztem mérnökdiplomát, utána pedig Kaliforniában végeztem kutatásokat, és itt, Davisben a Kaliforniai Egyetemen szereztem meg PhD doktori fokozatomat 1982-ben. Az elmúlt néhány évben azonban kutatási szakterületem messze esett a mérnökségtől. A viselkedéstudományt kutatom, azon belül is a homoszexualitás területét és gyökereit. Igencsak meglepett, amit megtudtam. Ellentétben áll a közhiedelmekkel, és gyakran a manapság hangoztatott „politikailag korrektséggel” is ellentétes. Teljesen átformálta hozzáállásomat: a téma iránt közömbös személyből homofóbbá váltam (lásd jegyzetet alább), aki nagyon félti gyermekeink jövőjét a homoszexuális lobbi tevékenységének kétségbeejtő hatásától. Ezért kötelességemnek érzem kutatásaim eredményének közzétételét, különösen szülők és nagyszülők számára. Pontosabban három közhiedelemben élő mítoszt kell lelepleznem. Morális szempontból helytelen lenne visszatartani ezeket az információkat — ezzel szülőket, nagyszülőket fosztanék meg olyan fontos ismeretektől, melyek birtokában gyermekeik, unokáik későbbi homoszexuálissá válását előzhetik meg. Az apák szerepe különösen fontos fiaik maszkulin természetének megerősítésében, ezzel megelőzhetik bennük a pubertáskori homoszexuális elhajlást. Minden, amit közzéteszek, kizárólag kutatásra, tudományos tanulmányokra és jelentésekre épül. A utolsó (6. számú) oldalsáv-hivatkozás anyagát kivéve az anyag nem vallási vagy erkölcsi érvekre alapoz. Főként a férfiak közötti homoszexualitást vizsgáltam, mert ennek eredete és fejlődése jól nyomon követhető dokumentumokban. A nők közötti leszbikusság fejlődéséről nincs ilyen mértékű ismeretünk. Tehát, ez a honlap szülők és nagyszülők részére készült, nem pedig olyanok számára, akik már homoszexuális életvitelt gyakorolnak.

Ismét hangsúlyozzuk: ha Ön már homoszexuális orientáltságú, ez a honlap nem Önnek szól.

Jegyzet:

Két fajta homofób (homoszexualitástól félő személy) létezik. Az egyik fajta az, aki fél a homoszexualitás médiában teret nyert népszerűsége gyermekeinkre gyakorolt hatásától. Sok ilyen homofób személy él országunkban.

A másik fajta homofób az, aki veszélyeztetve érzi magát a homomaffia/homoszexuális lobbi miatt. Többféle ilyen fenyegetettség létezhet. Vannak, akik a homomaffia fizikai fenyegetésétől féltik családjukat — erre több példát is fogunk látni. Mások nem erőszakos természetű fenyegetettségtől tartanak. Egyházi szolgálattevőknek például olyan félelmei lehetnek, hogy ha nem nyitják meg tagságukat és lelkészi gárdájukat a homoszexuálisok előtt, az állami támogatást megvonják tőlük — amint azt szintén látni fogjuk. Az üzletemberek körében az okozhat félelmet, hogy a homomaffia megfélemlítő magatartása miatt elveszthetik ügyfeleiket. Vagy gyakorlatilag bárki tarthat attól karrierje során, hogy homofób bélyeget nyom rá a homoszexuális lobbi vagy a média.

Az első fajta homofóbok általában a homofóbia második fajtájában is érintettek, hiszen attól is félnek, hogy ha véleményüknek nyilvánosan hangot adnának, zaklatással szembesülnének. (Homofilnek nevezzük azokat az embereket, akik nem sorolhatók a homofóbia első csoportjába. Ők nem tartoznak a második csoportba sem, mert őket sohasem fenyegeti a homomaffia.) Akik mindkét fajta homofób táborba beletartoznak — ezek száma sokkal kisebb —, gyermekeink jövőjét és véleményüknek hangot adva saját szakmai, üzleti előmenetelüket és személyes biztonságukat is féltik a homoszexuális retorika hatásaitól. Létezik persze átmenet a homofób és a homofil attitűd között.

Nem gyermekek számára!

Az itt közzétett anyag nem gyermekeknek való olvasmány. A megismert alapelveket a gyermekek körében alkalmaznia kellene, de maga az információ kizárólag szülőknek szól.Az anyag három csoportba lett rendezve.

1. Milyen szexuális orientáltság kívánatos gyermeke számára? A homoszexuális életmóddal és az azzal együtt járó aktusokkal kapcsolatos helytálló ismeretek nélkül Ön nem tud megfelelően dönteni arról, hogy gyermekének szexuális orientáltságát melyik irányba ösztönözze (homo- vagy heteroszexuális).

2. Fejlődésének korai szakaszában hogyan alapozhatja meg gyermeke pubertáskorban kibontakozó szexuális orientáltságát?

3. Homoszexuálisnak vagy heteroszexuálisnak születünk? Vajon a gének döntik el?

TARTALOMJEGYZÉK

A bevezetés és a három rész (három mítosz) az alábbi alrészekre oszlik (ide kattintva az aktuális részre/alrészre ugorhat):

Bevezetés

Refernciák
Ingyenes irodalom
Svédországi körút

1. számú mítosz: A heteroszexuális és a homoszexuális életmód egyaránt teljes és kívánatos.
1. Átlagos várható élettartam
2. Illegális kábítószerek használata
3. Öngyilkosság gyakorisága
4. A pedofília gyakorisága
5. Szexuális úton terjedő betegségek (STD)
6. Partneri hűtlenség
7. Társadalmi és vallási elfogadottság
8. A szex abnormális hangsúlyozása
9. Végbélpanaszok

2. számú mítosz: Nem lehetünk hatással gyermekünk pubertáskorban választott szexuális orientáltságára.
1. Az átfogó kutatás meggyőző eredményeit a homoszexuális lobbi felülírja
2. Bieber és munkatársai kutatási beszámolója (4. REF)
3. A levonható következtetések
4. Szégyenparádé
5. Bővebben az apa szerepéről
6. A szülők közös szerepe
7. Az amerikai homoszexuális lobbi támadásai az ellenkező nézeteket vallók ellen
8. A svéd homoszexuális lobbi támadásai az ellenkező nézeteket vallók ellen

3. számú mítosz: A szexuális orientáltság örökletes. „A gének határozzák meg.”
1. A kutatási eredményeket a homoszexuális lobbi torzítja/kozmetikázza
2. Kallman
3. Bailey–Pillard (1991)
4. Bailey–Dunne–Martin (2000)
5. Még egy áltanulmány (Hamer, Hu, Magnusson, Hu és Pattatucci)
6. Bearman–Bruckner (2001)
7. Simon LeVay (1991)
8. Születés előtti hormonális hipotézisek
9. Irányzatok az újabb homoszexuális „kutatásban”

Bevezetés

REFERENCIÁK:

Három fajta referenciára fogok hivatkozni a honlapon.

1. típus: A főszöveg kordában tartása végett a háttéranyag egy részét a bal oldalsávon található hivatkozásokon keresztül lehet elérni. Amikor a szövegben aláhúzott számot lát (pl.: No 1), a témáról további információt talál közvetlenül a hivatkozásra vagy a bal oldalsávon ugyanarra a számra kattintva.

2. típus: Több könyvet is felhasználtam a honlap forrásanyagaként.

Ezekre a könyvekre a „REF.” (nagybetűs) hivatkozás mutat, ahol a hivatkozott anyag sorszáma után az oldalszám szerepel, ahol az adott könyvben az információ megtalálható. Ezekben a könyvekben általában számos további referencia található.

3. típus: A számomra különösen fontos forrásanyagra „ref.” (kisbetűs) és egy azt követő szám megjelöléssel hivatkozom. Ugyanezt a jelölést használom internetes honlapokra történő hivatkozás esetében is. Néhány ilyen hivatkozott honlap — különösen az RFSL honlapja — általában visszavonja az anyagot, miután az általuk publikált szörnyű anyagok miatt kényes helyzetbe kerülnek. Így nem tudhatom, hogy egy adott internetes hivatkozás az olvasás idején meglenne-e még, és ezért egy korábbi változatot örökítettem meg az Olvasó számára. Ezek az anyagok 2007 márciusában még fent voltak az Interneten. Az ilyen 3. típusú referenciák hivatkozásai közvetlenül a szóban forgó oldalra visznek a referenciaszámra való kattintás után. Az összes referencia felsorolásához („No”, „REF” és „ref”) az oldalsáv legalsó hivatkozására kattintson.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

Ingyenes irodalom

Ha Ön 16 éves kor alatti gyermekkel/unokával rendelkező szülő/nagyszülő, kiadványaink egy részéhez ingyen hozzájuthat. Ehhez kattintson a lap tetején található vízszintes menü utolsó hivatkozására („Kapcsolat és ingyenes irodalom”).

Az így elérhető anyagok angol nyelvűek. Ami nem rendelhető meg ingyenesen, megvásárolható például az Amazon honlapján (www.amazon.com).

Kapcsolat

Levélben is írhat nekem:

Ron Linden

Kungsgatan 12

211 49 Malmö

Svédország

Vissza a Tartalomjegyzékhez

Svédországi körút

Sok svéd városba szeretnénk eljutni, ahová a térítésmentesen rendelkezésre álló anyagokat is elvisszük. A lap tetején, a „Körút” menüben találja az útitervünket. A helyi sajtóban hirdetést adunk fel, mielőtt egy-egy városba ellátogatunk. Előfordul azonban, hogy a helyi újság nem publikálja ezt a hirdetést. Nem is csoda, hiszen olyan információkat osztunk meg, amiket az RFSL és szimpatizánsai el szeretnének rejteni a szülők/nagyszülők elől.

Frissített információ: A körútnak 2005-ben véget vetettünk; a svédországi homomaffia folyamatos fenyegetése miatt nem tudjuk folytatni. A körútról bővebb információt a „Homomaffia” menüben talál.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

Kezdjük akkor az első mítosszal.

1. számú mítosz: A heteroszexuális és a homoszexuális életmód egyformán kívánatos

Miért kell áttekintenünk az elterjedt homoszexuális gyakorlatot?

„After the Ball: How America Will Conquer Its Fear of Gays in the ‘90s” (A bál után: hogyan fogja Amerika legyőzni a homoszexuálisoktól való félelmét a 90-es években) c. könyvében (New York: Penguin, 1989) — ami a homoszexuális ügy de facto bibliája lett — így ír a két marketing zseni, Kirk és Madsen (146.):

„Ha nagyon más vagy, az emberek pedig mindezért utálnak, a következőt kell tenned: először is legyél hasonló, amennyire csak lehet, és ezzel tedd be a lábad az ajtón; kizárólag csak ekkor —, amikor végül már az egy pici másságodat elfogadták — tudod a többi sajátosságodat egyesével magad után vonszolni. Az éket mindig a hegyes végén verjük a földbe. Ahogy a szólás mondja: a kisujját nyújtja, de az egész karja kell.”

Így folytatják (155.):

„Ez alatt azt értjük, hogy az átlagos amerikai érzelmeket, elmét és akaratot a médián keresztül adagolt propaganda formájába töltött, jól megtervezett pszichológiai támadással átalakítjuk. A mifajtánkkal szembeni előítélet mechanizmusát aláaknázzuk — a bennünket Amerika szemében megutáltató folyamatokat felhasználva utálatukat szívélyes üdvözletté alakítjuk — akár tetszik ez nekik, akár nem.”

És Kirk és Madsen továbbmegy (155–156.):

„A nagy Átváltoztatásban a természetes sztereotip-tanulás folyamatait utánozzuk, ami ezekkel a hatásokkal jár: vesszük a bigottak normál emberek iránt táplált jóérzéseit, és a 'homokos' bélyeghez rendeljük azokat, hogy így az említett bélyeg és sztereotípia iránti rosszérzéseit gyengítsük vagy akár teljesen felcseréljük…Míg a Préselés célja az, hogy a bigottnak megmutassuk milyen érzés, amikor saját társasága elutasítja a homokosokkal kapcsolatos előítéletei miatt, addig az Átváltoztatás célját akkor éri el, ha a bigott saját társasága szeme láttára jó kapcsolatot ápol homoszexuálisokkal. Ismételten, nagyon nehéz egy átlagszemélynek —, aki természete és neveltetése alapján majdnem változtathatatlanul úgy érez és azt lát, ahogy és amit rokonlelkű társai — egy megfelelően előkészített hirdetésre nem beidegződött reflexszel reagálni.”

Az említett hirdetések igazságtartalmáról Kirk és Madsen öntelten így nyilatkozik (154.):

„Teljesen mindegy, hogy a hirdetések hazudnak. Számunka mindegy, mert etikus, jó céllal használjuk azokat, hogy a velejükig legalább annyira hazug, de sokkal gonoszabb negatív sztereotípiákat ellensúlyozzuk.”

Nos, itt Svédországban már nem csak a kisujj, de az egész kar is odavan. Mindent összevetve itt a hazugságokat mi, átverhető svédek már benyeltük. Itt az RFSL már „az összes sajátosságát egyesével magával hozta”. Akkor lesz Önnek (szülőként) igazi motivációja, hogy gyermekét az ilyen életmódtól megóvja, ha ezekkel megismerkedik. Igazán csak akkor keresi és találja meg az ember a gyermeke homoszexuálissá fejlődését meggátolni alkalmas eszközöket, ha rájön, hogy „a hirdetések hazudnak”.

Akkor most hasonlítsuk össze a két életmódot. Először azonban le kell szögeznem, hogy — az RFSL és támogatói által közzétett minden hazug hirdetés ellenére — a homoszexuálisok és heteroszexuálisok értéke egyenlő. Minden ember értéke egyenlő. Ebben mindannyiunknak egyet kell értenie. Ugyanakkor viszont, ha arra keressük a választ, hogy a társadalom és az egyén szempontjából melyik szexuális orientáltság kívánatos, a vélemények már eltérnek. Az egyik tábor véleménye szerint a tabuk nélküli, a szex bármely formáját szabadon élvező homoszexuális életmód a kívánatosabb. A másik tábor viszont — mind az egyén, mind pedig a társadalom szempontjából — a heteroszexuális életmódot részesíti előnyben.

Hasonlítsuk tehát össze a két életmódot, hogy Ön szülőként saját maga dönthessen, melyiket szeretné gyermekének, és ennek megfelelően tudjon cselekedni. Mivel most azt vizsgáljuk, hogy szülőként mit tart Ön kívánatosnak, csak azt tárgyaljuk, hogy mi a legjobb Önnek és gyermekének, nem foglalkozunk a társadalomra gyakorolt hatással (pl. a szexuális úton terjedő betegségek egészségügyi ellátásának költségei, a kábítószerezés társadalmi költségei, hogyan csökkentek le a kutatás–fejlesztési források más egészségügyi területeken az AIDS-kutatásra való összpontosítás miatt stb.). A két életvitel összevetésének eredménye:

Számos kategória hat egymásra. Például: a kábítószerezés, az öngyilkosság és a szexuális úton terjedő betegségek mind befolyásolják az átlagos várható élettartamot. Az öngyilkosság gyakorisága bizonyos társadalmi és egyházi környezetben (ahol kevéssé fogadják el a homoszexuális életmódot) nagyobb lehet a már gyakorló homoszexuálisok körében, amit a homoszexuálisok sokkal kisebb aránya egyenlít ki. Más szavakkal: Az efféle közegben az öngyilkosságok abszolút száma valószínűleg kisebb. Ha valaki homoszexuálissá válik, nagyobb a valószínűsége, hogy öngyilkosságot fog elkövetni. Ne felejtsük el, hogy statisztikai átlagokról beszélünk. Vagyis egy adott kimenetel valószínűségéről. Például vannak homoszexuális férfiak, akiknek nincs szexuális úton terjedő betegsége, míg bizonyos heteroszexuális férfiaknak több is.

A férfi homoszexuális életvitel gyökérproblémáját — erkölcsi és hűségkérdéseken kívül — az anális szex különböző formáiban kell keresnünk. Az RFSL hivatalos honlapján elérhető „Anal Manual” („Análkézikönyv” — ref. 13) bizonysága szerint életvitelükben ez központi helyet foglal el. A homoszexuális férfiak mintegy kétharmada érintett az anális közösülés különféle formáiban. Ebből a gyakorlatból számos betegség, problémás következmény származik. Az emberiség következő járványa itt áll a küszöbön.

Most vegyük tüzetesebben is szemügyre ezt a kilenc kategóriát.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

1. Átlagos várható élettartam

A heteroszexuális férfiakra vonatkozó adat (75 év) tulajdonképpen az USA férfiakra vonatkozó adata. A homoszexuális férfiakra — valószínűleg a férfiak homoszexuális státuszba való besorolásának történelmi problémája miatt — nem találtam közvetlen statisztikai mutatószámot. Találtam viszont két különálló forrást, melyek szerint a homoszexuális férfiak élettartama húsz évvel rövidebb: ref.1 (Psychological Reports (2005; 96:693–697.) és ref.2 (1997; International Journal of Epidemiology 1997; Vol. 26, 657–61.) mindkettőre hivatkozik a ref.3 (Yet Another Study Confirms Gay Life Expectancy 20 Years Shorter).

Vissza a Tartalomjegyzékhez

2. Illegális kábítószerek használata

Elegendő ellátogatni az RFSL honlapjára, és máris láthatjuk, hogy a homoszexuálisok körében milyen gyakori az illegális kábítószerek használata. Országunkban leginkább az RFSL-t tartják a homoszexuálisokat reprezentatívan képviselő szervezetnek. Ők kapnak bőkezű állami támogatást az adófizetők pénzéből, hogy honlapjukat és egyéb toborzó programjaikat fenntarthassák. Nézzük meg a honlapjukat itt: ref.4. Láthatja, hogy a honlapon megtalálható a leggyakoribb illegális kábítószerek listája, használati útmutatóval együtt. Vegyük például az Ecstasy-t (csak megjegyzem, hogy a neve a honlapon helytelenül van leírva), ami a homoszexuális társadalmi körökben igen közkedvelt szer. Ezt ajánlják használatához: „Gyakran igyon vizet, de ne többet óránként fél liternél.” Ehhez hasonlóan javaslatot tesznek az amfetamin, kokain, metamfetamin, LSD stb. használatára is. Számos más svéd honlapot is végignéztem — olyan szervezetek honlapját, mint pl. az Autó–motorosok Országos Szervezete, Svéd Társaság az Állatok Elleni Erőszak Megelőzésére —, de egyetlen egy sem tanította tagjait az illegális kábítószerek használatára. Így egyértelműen felvetődik a kérdés: „miért van ilyen erős kapcsolat az illegális drogok és a homoszexuális életvitel között?”

A válasz megtalálható az RFSL honlapján. Hadd valljam be, erősen gondolkodtam rajta, hogy megemlítsem-e ezt az anyagot. A legtöbb normális ember számára nagyon visszataszító. Ugyanakkor viszont, mindez az RFSL honlapjáról származik, és szemléletesen indokolja, miért is olyan elterjedt az illegális kábítószerek használata. Tehát az idézett RFSL-honlapon (ref.5) ez található:

„Seggnyalás — rimming

A kezdő részvevő számára a nyelv és a segglyuk találkozása misztikus, fájdalmas vagy akár visszataszító is lehet. A tapasztalt partnernek ugyanakkor maga a földi mennyország. A rimminget végzők egyik kedvenc pozitúrája az, amikor egyikük a másik arcára ül, és így a pofákat széttolja. Ezáltal a másik fél bárhova befér a nyelvével.”

Más szavakkal: „az újaknak visszataszító, de a tapasztaltaknak földi mennyország.” Ez a tény —, azaz hogy az újaknak mindez visszataszító — magyarázza, hogy miért olyan hasznos az illegális kábítószer alkalmazása eme gyakorlat előmozdításában. Ugyanez vonatkozik sok egyéb homoszexuális gyakorlatra is (például az ún. öklözésre /fisting/ stb.). Közismert dolog, hogy a tapasztaltabb korosabb férfiak előszeretettel vezetik be fiatal társaikat különféle „titokzatos” szexuális praktikákba. Mint például amikor a Legfelsőbb Bíróságunk egyik bírája, Leif Thorsson egy fiatal húszéves fiútól homoszexuális élvezeteket vásárolt Stockholmban (No 1). Ezt a jelenséget később vesszük majd szemügyre. Az RFSL honlapját olvasva Ön is meglátja, hogy a homoszexuális praktikák egyre csak szaporodnak. A tegnap ósdi romlottsága ma már nem nyújt elegendő kielégülést.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

3. Öngyilkosság gyakorisága

Tudjuk, hogy az öngyilkossági arány százezer lakosra vetítve évente 17,6 (férfiak körében 4–5-ször magasabb, mint a nők között). Érthető, hogy nincsenek megbízható statisztikák a homoszexuálisok öngyilkossági arányára vonatkozóan. Sokan az éppen kialakulófélben lévő homoszexualitásukkal küzdő fiatalok közül lesznek öngyilkosok, mert — tragikus módon — nem kaptak lehetőséget, támogatást férfi mivoltuk kifejlesztéséhez. Nehéz tehát megállapítani az ilyen tinédzserek öngyilkosságának valódi okát. Végeztek azonban kutatásokat a sikertelen öngyilkossági kísérletek körében, mivel az illetők életben maradtak, és a kiváltó okok így megállapíthatók voltak (ref.6; ”Az öngyilkosság kockázata és a szexuális orientáltság közötti kapcsolat — egy népesség körében végzett kutatás eredménye”). Az összes tanulmány arra a következtetésre jut, hogy az öngyilkossági kísérletek sokkal nagyobb arányban fordulnak elő homoszexuális férfiak és serdülő fiúk között.A homoszexuális öngyilkosságokat okozó érzelmi traumák között említhetjük többek között:

1). Mire egy „elő-homoszexuális” fiú pubertás korba lép, fiú társaitól gyakran már igen sok elutasítást kap. Fejlődése éveiben gyakran érezte, mintha más lenne, mint a többiek. Ez már eleve érzelmi traumát okozott neki. Egy másik férfi (vagy több férfi) sürgős segítségére szorul, hogy férfiúi mivoltában megerősödjék. Ehelyett azonban gyakran az RFSL propaganda anyagával találkozik, ami egyre mélyebbre belevezeti a homoszexuális életmódba.

2). Ha ekkor „előjön” mint homoszexuális (felfedi homoszexuális mivoltát), további gyötrelmeket és elutasítást kell kiállnia sokaktól. Lehet, hogy még saját családja tagjai is elutasítják. Sajnos, még sok gyülekezeti tag sem tud megfelelő segítséget nyújtani. De a legtöbb homoszexuális férfi még teljes elfogadottság esetén sem boldog, mert mélyen legbelül érzi, hogy valami természetellenesen félresiklott benne.

3). Amikor így továbbhalad homoszexuális életvitelében, rájön, hogy soha nem lel igazi beteljesedést, érzelmi megelégedést a dolog természetellenessége miatt. És ami tegnap jó volt, az ma már nem elég jó, ezért általában egyre mélyebbre süllyed az erkölcstelenségben, és még kevesebb megelégedést érez.

A homoszexuális propaganda tévesen állítja, hogy az őszinte, teljes elfogadás kevesebb öngyilkossághoz vezet. Megeshet, hogy az előfordulás gyakorisága valamelyest csökken, de sokkal több fiú válik így homoszexuálissá. A szülők azt fogják hinni, hogy ez teljesen normális és természetes, és nem teszik meg a megelőzésére, amit egyébként megtehetnének. És mindamellett, hogy a gyakoriság egy kicsit csökken, az a tény, hogy sokkal többen választják a homoszexuális életmódot egyben azt is jelenti, hogy az öngyilkosságok abszolút száma nőni fog.

Ebben a kontextusban kívánom kicsit mélyebben tárgyalni a homoszexuálisok felé tanúsítandó helyes hozzáállást, mégpedig a heteroszexuálisokra való odafigyelés és a feléjük irányuló szeretet által. Az ezen a honlapon keresztül honfitársaimtól kapott emailek közül az egyik (valószínűleg keresztyén írótól) így szól: „Hát nem probléma (keresztyén szempontból), hogy pont azok a legesélyesebbek a homoszexuálissá válásra, akik szerencsétlen neveltetésük miatt egyébként is a legtöbbet szenvedtek (t.i. az apa hiánya miatt)? Nagyon nehéz kérdés, hogy hogyan lehet jól keresztyén szeretetet, odafigyelést tanúsítani egy homoszexuális személy felé.”

Egyértelmű, hogy mire gondol az író. Amikor egy serdülő fiatalemberben (vagy fiatal nőben) az elő-homoszexualitás jelei mutatkoznak, és tudjuk (vagy okunk van azt hinni), hogy ez a nem megfelelő neveltetésében gyökeredzik, nem szabad megkönnyítenünk a homoszexuális életmódra való áttérését. Két dolgot vet fel az író: a) a mi hozzáállásunk, és b) az egész ügy korrektsége.

a) A mi hozzáállásunk

Szerintem a válasz sokban függ attól, hogy valaki azt vallja-e, hogy a homoszexualitás örökletes (a génekben van kódolva), és mint ilyen semmi sem tehető ellene. Azok a (nyugati társadalmakban valószínűleg többséget képviselő) tömegek, akik bedőltek ennek a — homoszexuális lobbi által ennyire hatékonyan népszerűsített — téves információnak, azt hiszik, hogy a homoszexuális életmód támogatásával szeretetüket és törődésüket fejezik ki. Más a reakciónk, akik nem fogadjuk el, hogy a homoszexualitás örökletes és ne lehetne semmit tenni ellene. Nagyot változik az ember hozzáállása, ha rájön, hogy a homoszexualitás megelőzhető, sőt „meg is javítható”, ha már kialakult. Többé már nem sajnálatot fejez ki az ember a sajnálatosan homoszexuális életmódot folytató személy felé, hanem valódi erőteljes könyörületességet, hogy a kisfiúkban és kislányokban megelőzze kialakulását, vagy, hogy — ha már kialakult — segítsen az érintetteknek eme hátrányos életmód csapdáiból megszabadulni.

Jól szemlélteti ezt a gondolatot Chuck Colson „The Good Life” c. könyvében „Randy” megindító története. A Prison Fellowship szervezet engedélyével lefordítottuk svédre a szóban forgó fejezetet („Morality and the Natural Order”), és kérésre szívesen megküldjük. A megrendelésről bővebb felvilágosítást az „Ingyenes irodalom” oldalmenüben talál. Javasoljuk, hogy ha Ön ért angolul, szerezze be a könyvet (Chuck Colson: The Good Life — a szerző a sikeres Prison Fellowship alapító elnöke).

Az egész mondanivalója ez: Elhiszi-e Ön, hogy a homoszexualitás először is megelőzhető, másodsorban pedig „megjavítható”, ha már kialakult? Éppen azért írtam meg a 2. és 3. sz. mítoszról szóló fejezetet, hogy ön jobban átláthassa, miért is előzhető meg. És hogy miért olyan fontos a homoszexuális lobbi számára, hogy ezeket az információkat Ön elől elrejtse.

b) Az egész ügy korrektsége

Nem fair, hogy míg néhány fiú megfelelő neveltetést kap, mert az apja vagy valaki közeli férfirokon gondoskodik férfiúi mivolta megerősítéséről, addig mások életében az ilyen példakép tragikus módon hiányzik. Vannak, akiket gyermekkorban molesztálnak, ami őket egész életükre elkísérő szörnyű sebeket ejt bennük. A törődő szülőket — főként az apákat — arra kellene ennek a tragikus helyzetnek ösztönöznie, hogy egy-egy szerencsétlenül járt fiút a „szárnyuk alá” vegyenek, és megadják a számukra nélkülözhetetlen férfias érzelmi támogatást. Ehhez azonban először azt kell elhinni, hogy az ilyen segítség igenis számít. Igenis megelőzheti, hogy egy gyermek homoszexuálissá váljon. Országunk egyik legnagyobb tragédiája az, amikor azt gondolván, hogy egy gyermek a homoszexuális orientáltságra genetikailag kódolva van, a szülőket nem érdekli a helyzet, és nem próbálják azt megelőzni. Változtatnunk kell ezen, hogy ellensúlyozzuk az RFSL-hez hasonló csoportok által terjesztett gonosz félreinformálást. Fel akarják tölteni soraikat, és naponta toborozzák a legsebezhetőbbeket: a fiataljainkat. Nagyon jól tudják, hogy gyakran a sikeresen soraikba vont serdülővel számos szimpatizánst szereznek az illető családjából és baráti köréből. A számok pedig politikai hatalmat, elért célt jelentenek.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

4. A pedofília gyakorisága

A legtöbb ember legbelül tudja, hogy a pedofília gyakorisága nagyobb a homoszexuális férfiak körében, mint a heteroszexuálisok között. A pedofília abszolút előfordulása természetesen magasabb a heteroszexuális férfiaknál — esetükben lányokkal. A gyakoriság azonban sokkal nagyobb a homoszexuális férfiak körében; mértéke legalább háromszoros, de talán akár tízszeres is. Mivel a pedofíliát a törvény tiltja, bűncselekmény esetén nagyon nehéz eldönteni, hogy az elkövető homoszexuális vagy heteroszexuális volt-e. Ha az elkövető homoszexuális, nagy esély van rá, hogy valódi szexuális orientáltságát elrejtse. Meg kell néznünk, milyen fajta pedofília a szóban forgó eset, majd a logikát hívhatjuk segítségül. Gyermekeket majdnem kizárólag férfiak molesztálnak. Úgy tűnik, hogy a nők nem szenvednek annyira ebben a devianciában. Amikor mégis nők molesztálnak — mert azért ez is előfordul —, a médiát jobban érdekli a bűncselekmény rejtélyes részletei, mint a nemi erőszak szörnyűsége.

Amikor egy férfi kisfiút molesztál, a cselekmény természeténél fogva homoszexuális, akár homoszexuálisként azonosítják az elkövetőt, akár nem. Gondoljunk csak a fiúkat molesztáló katolikus papokra. Magától értetődik, hogy habár a pap soha nem vallaná be, hogy ő homoszexuális, mégis olyannak kell az ilyesmit elkövetnie, akinek homoszexuális hajlamai vannak. Ugyanezen érvelés mentén a kislányok molesztálása szinte kizárólag heteroszexuális pedofília.

Ebből tehát következik, hogy a fiúk és a lányok molesztálásának aránya némi betekintést nyújt a színfalak mögé. Ha van valami, amit a média aránytalanul elhanyagol, az a férfiak által fiúkon elkövetett molesztálás a lányok molesztálásának ellenében. Meg kell itt jegyeznünk, hogy vannak biszexuális molesztálók is, akik előszeretettel molesztálnak mind fiúkat, mind lányokat. A statisztikák azt mutatják, hogy a fiúk molesztálása nem messze marad el a lányok molesztálásától, noha a teljes lakosság körében 25–50-szer több heteroszexuális férfi van, mint homoszexuális.

Még a „politikailag korrekt” liberális Los Angeles Times napilapnak is el kellett ezt ismernie. A lap 1985. augusztus 25–26-án egy az Egyesült Államokszerte 2628 felnőtt lakos körében elvégzett felmérésről számol be. A nők 27 százaléka, a férfiak 16 százaléka állította, hogy gyermekkorban molesztálták. Azaz csak mintegy 1,7-szerese (=27/16) a lányok száma a fiúkénak. Ebből következik, hogy mivel 25/1,7=14,7 és 50/1,7=29,4, annak valószínűsége, hogy homoszexuális férfiak pedofillá válnak 14,7-szeres és 29,4-szeres szorzó közé esik a heteroszexuális férfiak bázisához viszonyítva. Az ilyen felületes analízis a fent említett feltételezésen alapul, miszerint minden molesztáló személy férfi lehetett. A Los Angeles Times tanulmánya szerint viszont a lányok 7 százalékát és a fiúk 7 százalékát is nők molesztálták. Tehát a férfi molesztálók aránya a feltételezett 100 százalék helyett 93 százalék volt. Ezzel a kiigazítással a kutatásuk azt mutatta, hogy minden tíz vizsgált molesztálásból négyet homoszexuális követett el. Tehát ha a 40 százalékot elosztjuk a 2–4 százalék homoszexuális népességgel, azt az eredményt kapjuk, hogy 10 (=40/4) és 20 (=40/2) közötti szorzó mutatható ki a homoszexuális pedofilok előfordulási valószínűsége és a heteroszexuális pedofilok előfordulási valószínűsége között. Ez összevethető a fenti megközelítő számokkal (14,7-szeres és 29,4-szeres szorzó közötti valószínűség). Ide kattintva (1.sz. mítosz-1) megtekintheti többek között ezt a tanulmányt is.

Egy dolgot meg kell jegyeznünk. A korábbi tanulmányok statisztikái olyan adatokon alapulnak, melyek még a homoszexuális életmód pozitív médiavisszhangja miatt a homoszexuálisok számában bekövetkezett robbanás előtt keletkeztek. A homoszexuálisok aránya a teljes lakosság körében manapság valószínűleg messze felülmúlja a történelmi 2–4 százalékot. Ezért, ha például ez az arány ma a történelmi kétszerese, azaz 4 és 8 százalék közé esik, ugyanazzal az adatbázissal számolva a végeredmény szorzói a felére csökkennek, azaz a 10–20-szoros helyett a pedofília előfordulási valószínűsége homoszexuális férfiak körében 5–10-szeres. Ez azonban csak egy „mesterséges” kalkuláció, hiszen ahogy a homoszexuálisok aránya a teljes lakosság körében növekszik, úgy növekszik vele együtt a homoszexuálisok által elkövetett pedofil esetek aránya is. Ezért a homoszexuális férfiak esetében mindig is körülbelül 10–20-szor nagyobb a valószínűsége a pedofíliának, mint a heteroszexuális férfiak között.

Kiolvasható a számokból, hogy persze a legtöbb homoszexuális nem pedofil. Ezért a nem pedofil homoszexuálisok számára érthető módon gyakran igen felkavaró egy ilyen magas pedofil gyakorisággal rendelkező csoport tagjának lenni. Ugyanez a helyzet az Észak-Amerikai Férfi–Fiú Szerelem Egyesületével (NAMBLA — North American Man-Boy Love Association), amit sok nem pedofil homoszexuális szégyell. Mindezekkel együtt, hanyatló társadalmunkban a pedofília lassan de biztosan egyre nagyobb elfogadottságot élvez. Nem kell már sok idő, és a NAMBLA már nem fog szégyenfoltnak számítani.

Nézzünk meg néhány példát, majd utána bemutatom saját statisztikai elemzésemet egy nagy és igen érdekes adatbázis alapján.

4:1. Az RFSL honlapján csodálatukat fejezik ki az idősebb férfiak fiatal fiúkkal létesített szexuális kapcsolata iránt. Így írnak: „Az ókori Görögországban az idősebb férfiak és a fiatal fiúk közötti szerelem nagyra tartott dolog volt.” Bővebb információért kattintson ide (No 2).

4:2. Nem titok, hogy hírhedt gyermekprostitúciójával Thaiföld igen kedvelt úti cél a homoszexuális férfiak körében. Ezen a homoszexuális férfiaknak szóló információs oldalon (ref.8) arról olvashatunk, hogy miért is olyan népszerű ez az ország. Részlet az oldalról:

„A homoszexuális közegről.

Homoszexuális társadalmunkban szeretnénk látogatását a lehető legfelhőtlenebbé tenni. Sok vendég ismeri a phuketi homoszexuális életet, de hadd osszunk meg néhány gondolatot az új felfedezőkkel.

Ne felejtse el, hogy azok a thai férfiak, akikkel a bárokban találkozhat, dolgozó emberek, akiknek az Ön boldogsága és elégedettsége a bevételi forrása. Ha egy bárban leáll beszélgetni egy férfivel, vegyen neki egy italt, adjon neki borravalót, vagy mindkettőt.

Mint mindenütt, itt is sokféle (thai) férfivel találkozhat: férfias férfiakkal, nőies férfiakkal, férfias fiúkkal, nőies fiúkkal és transzvesztita fiúkkal. Azon se lepődjék meg, hogy a homoszexuális turistákat kísérő thai férfiak egy része heteroszexuális… (megjegyzés: „thai férfinek” nevezik őket akkor is, ha még csak fiúk).

A patongi bárokban talál kabarét, gogo-fiúkat, szexi showműsort, éttermet, és majdnem mindegyikben vannak thai férfiak, akik elmennek a vendéggel. Ha tetszik önnek egy thai férfi, tudakolja meg a kapitányon vagy a tulajdonoson keresztül, hogy beszél-e angolul. A thai férfival vagy a bár tulajdonosával mindig legjobb lényegre törőnek lenni. Tudja meg, mit szeret és mit nem a thai férfi. Azt is tisztázza, hogy az egész éjszakát, vagy csak rövidebb időt fog önnel tölteni. Ha ezekről nem győződik meg előre, esetleg csalódás érheti. A bárban a thai férfi elvitele pénzbe kerül, amiből nem lehet alkudni. Magának a thai férfinek fizetett összeg esetleg változhat. Az illetőt igénybe lehet venni csak szexre, egész éjszakára, vagy esetleg kísérőként az egész itt-tartózkodás időtartamára. Ne felejtse el azonban, hogy neki is van magánélete, a mindennapi életre is időt kell szánnia. A fizetés történhet a kaland végén, de ésszerűbb a fizetést az események előre haladtával rendezni…

A thai férfiaknak — csakúgy, mint az egyéb férfiaknak is — más és más szándéka lehet az önnel való találkozás során.Azért keresik a kapcsolatot, hogy szerelmet, a szex élvezetét, megélhetést és e három kombinációit megtalálják.

Mi nyugati homoszexuálisok ahhoz szoktunk hozzá, hogy szexpartnert csak a szex élvezetéért keresünk, de arra nem nagyon vagyunk felkészülve, hogy ez pénzfizetéssel is járhat. Itt ez a valóság. És attól függetlenül, hogy ön mindebben részt kíván-e venni vagy sem, valószínűleg egyszerűbbé teszi az itteni homoszexuális közösségben eltöltött idejét, ha még megérkezés előtt tisztában van mindezzel.

Reméljük, hogy nagyon kellemesen telik majd az itt töltött idő, és gondolataink segítenek majd, hogy még jobban érezhesse magát.”

Ehhez még az is hozzátartozik, hogy miután cunami sújtotta Thaiföldet, a homoszexuális közösségnek el kellett napolnia egy nagyszabású homoszexuális fesztivált Phuketen, aminek sok homoszexuális nagyon nem örült. Ezt az RFSL honlapon is szomorúan közreadták.

4:3. Hollandia és Belgium közismerten egyre lejjebb szállítja nagykorúság határát (jelenleg 12 éves kor). Ezért nem volt meglepő, hogy Bo Svensson — A Svéd Legfelsőbb Bíróság elnöke és a szexkereskedelem egyik nyilvánvaló védelmezője — ötleteit úgy tűnik a belga bírói rendszerből meríti. Egy interjúban beszélt erről, amikor a legfelsőbb bíróságbeli társát, Leif Thorssont vette védelmébe, aki Stockholmban egy fiatal fiúnak szexuális szolgáltatásért fizetett. (No 1).

4:4. Nemrégen a The Journal of Homosexuality c. folyóirat különkiadást szentelt „A pedofil vita” témának. A kiadó, John DeCecco, a „pedofília-kutatást” támogató, és így a pedofíliát a társadalommal nagyobb mértékben elfogadtatni kívánó „Paedika: The Journal of Paedophilia” c. holland folyóirat szerkesztőbizottságának is tagja. Ebből a különkiadásból kiderül, hogy a homoszexuális társadalomnak egy befolyásos és egyre növekvő hányada nem takargatja és nem is ítéli el a pedofíliát (REF.1 63.).

A homoszexuális lobbi szereti kihangsúlyozni, hogy több a heteroszexuális pedofil, mint a homoszexuális. Ez természetesen így van, ha az efféle bűncselekmények összességét vesszük alapul. A könnyedén rászedhető közvélemény pedig ennyiben hagyja a dolgot. Ha azonban a pedofília arányát (gyakoriságát) nézzük, sokkal több homoszexuális pedofilt találunk; a különbség körülbelül tízszeres!

Amint már fent említettük, a tanulmányokban található jelentős eltérések oka az adatbázis hiányosságaiban keresendő. Vannak, akik emiatt helytelenül az egész témát — azaz a homoszexuális férfiak körében jelentősen megnövekedett pedofilarányt — hiteltelennek tartják. Viszont minden tanulmány ugyanazt az egyértelmű tendenciát tükrözi.

Biztos, ami biztos alapon néhány tanulmány a tízszeres alatti szorzóval számol. Ezek közül az egyik (REF.1 64–65. és ref.9) azt állapítja meg, hogy a heteroszexuális férfiak száma 36-szorosa a homoszexuálisokénak. A heteroszexuális molesztálások száma viszont „csak” 11-szerese a homoszexuális molesztálások számának. Így körülbelül háromszor nagyobb a valószínűsége (=36/11), hogy egy homoszexuális férfi pedofillá váljon. 1988-ban, a „Psychiatric Journal of the University of Ottawa” c. folyóiratban megjelent egy másik tanulmány is Bradford, Bloomberg és Bourget tollából (ref. 10). Megállapításuk szerint a homoszexuális férfiak által elkövetett pedofil esetek száma 19 és 33 százalék között van az összes ismert pedofil esetek számához viszonyítva. Ha a férfiak 3 százaléka homoszexuális, a homoszexuális férfiak körében a pedofília 6-szoros (=19/3) és 11-szeres (=33/3) érték között mozog a heteroszexuális férfiakhoz képest.

Fontos megjegyezni, hogy 1973 óta, amikor az APA (Amerikai Pszichiátriai Társaság) a homoszexualitást meglepetésszerűen normális viselkedésnek nyilvánította (lásd a 2.sz. mítosz 1. alfejezetét alább), a homoszexuálisok elárasztották a pszichológia és pszichiátria tudományterületét saját propagandájukkal. Ezért feltételezhető, hogy a későbbre datálódó tanulmányok (különös tekintettel azokra, melyek szerzői maguk is homoszexuálisok) erősen elfogultak, és gyakran hiányzik belőlük az intellektuális őszinteség a homoszexualitást érintő „kutatás” területén. Lásd a példákat alább, a 3.sz. mítosznál. Ebből következik, hogy a pedofília témakörében napjainkban született tanulmányokat körültekintéssel kell kezelni.

A REF.2 121–140. oldalán több mint egy tucat olyan megbízható tanulmány és jelentés van felsorolva, ami a homoszexuális férfiak közötti pedofília kimutathatóan magasabb gyakoriságát hangsúlyozza.Ezt a hivatkozást is javaslom: [ref.38] (Jelentés: a pedofília gyakoribb a ’homokosok’ körében — a kutatás rávilágít a homoszexuális kultúra 'árnyoldalára'). Az Egyesült Államok Igazságügyi Hivatala (Bureau of Justice) 2000-ben kiadta egy átfogó adatbázis (1991 és 1996 között 12 szövetségi államból gyűjtött adatok) részletes elemzését (ref.11 és ref.12), ami 10:1 arányt állapít meg a homoszexuális és heteroszexuális férfiak közötti pedofília gyakoriságára (Nr 3).

Vissza a Tartalomjegyzékhez

5. Szexuális úton terjedő betegségek (STD)

Az 1981-es New York-i majd San Franciscó-i „homoszexuális fürdőklubokban” történő felbukkanása óta eltelt több mint kettő és fél évtizedben a HIV fertőzés került a figyelem középpontjába. A fertőzés gyors kezdeti elterjedésének fő oka a homoszexuális férfiak közötti felettébb veszélyes, önpusztító praktikák voltak.

Akkoriban a kór a GRID nevet kapta („homoszexualitáshoz kötődő immun-rendellenesség” angol rövidítése). A homoszexuális közösség viszont — mivel hirtelen nagyon nagy befolyásra tett szert — el tudta érni, hogy a nevet AIDS-re változtassák (szerzett immunhiányos tünetegyüttes). Ma már mindenki ismeri az egész világra kiterjedő tragikus HIV/AIDS járványt.

Sok más szexuális úton terjedő betegség is van a HIV/GRID/AIDS mellett. Vannak ezek között HPV-k (humán papilloma vírusok); ez körülbelül 70 különböző vírustípus gyűjtőneve. Egy San Franciscó-i homoszexuális és biszexuális egyének körében végzett tanulmány kimutatta, hogy a HPV-előfordulás a HIV-pozitív férfiak között szinte 100 százalékos, a HIV-negatív homoszexuális és biszexuális férfiak között pedig 60 százalékos. Számos más szexuális úton terjedő betegség is (gonorrhoea, szifilisz, Kaposi-szarkóma stb.) sokkal gyakoribb a homoszexuális férfiak között. A hepatitis B is gyakoribb.

Két fő oka van ennek a homoszexuális férfiak esetében tapasztalható magas aránynak:

5:1. A homoszexuális férfiak között az anális közösülés gyakorisága nagyon magas. Az egyik jelentés szerint (ref.13: A nem biztonságos szex és a rektális gonorrhoea előfordulásának növekedése olyan férfiak körében, akik férfiakkal létesítenek szexuális kapcsolatot (MSM), San Francisco, Kalifornia, 1994–1997; Mortality and Morbidity Weekly Report, Centers for Disease Control and Prevention, 1999. január 29., 45.) 1994 és 1997 között az anális szex részaránya 57,6-ról 61,2 százalékra nőtt a homoszexuális férfiak (MSM) körében. Elegendő, ha valaki megtekinti az RFSL honlapján jól látható helyen közzétett „Anális kézikönyv” kiadványt (ref.14), és rájön, hogy a homoszexuális férfiak között mennyire elterjedt gyakorlatról van szó.

Az anális közösülés pedig sokkal nagyobb arányban közvetíti a szexuális úton terjedő betegségeket, mint a hüvelyi közösülés. A New England Journal of Medicine orvosi szaklap közzétett egy tanulmányt, amelyben megállapítják, hogy „a HIV fertőzés valószínűsége a védekezés nélküli anális behatolás során 0,008 és 0,032 között van, azaz alkalmanként az 1 a 125-ből és az 1 a 31-ből értékek között” (REF.2 71–72.). Összehasonlításul ugyanennek a valószínűsége a védekezés nélküli hüvelyi közösülés estén „csak” 0,0005 és 0,0015 közé esik, azaz 1 a 2000-ből és 1 a 666-ból értékek közé. Ebből következik, hogy az anális közösülés kockázati tényezője 5–64-szerese a hüvelyi közösülés kockázati tényezőjének.

Azonban a fertőzés nem csak vérrel vagy nyálkával történhet. „Az anális élvezet és az egészség — útmutató férfiak és nők részére” c. kiadványban (Jack Morin: Anal Pleasure and Health: A Guide for Men and Women, San Francisco, Down There Press, 1998; 220.) ezt találjuk: „A szexuális aktus során gyakran előfordulhat, hogy kis mennyiségű ürülék kerül a partner szájába. Ennek a leggyakoribb útja az orális–anális érintkezés.”

5:2. A homoszexuális férfiak közötti partnerek magas száma. Ismét az RFSL honlapra utalunk, ahol beláthatjuk, hogy valóban ez az igazság, és megláthatjuk, hogy milyen kockázatot mernek bevállalni a homoszexuálisok a védekezés nélküli szex során (ref.15). Ezt írja ott valaki: „Szeretjük egymást, és HIV-negatív az eredményünk. Egymást óvszer nélkül, másokat óvszerrel keféljük. Az ilyen előre megbeszélt biztonság akkor működik, ha mindkettőnk két egymás utáni HIV-tesztje negatív, a tesztek között három hónap telt el, és csak biztonságos szex volt közben. Az ellenanyag három hónapon belül alakul ki. Azután afelől is meg kell egyeznünk, hogy milyen szabályokat veszünk figyelembe, ha valamelyikünk harmadik személlyel találkozik. Helyes dolog, ha ilyenkor mindig óvszerrel kefélsz, és azonnal megmondod a partnerednek, hogy védekezés nélkül szexeltél.”

Vissza a Tartalomjegyzékhez

6. Partneri hűtlenség.

Egy homoszexuális férfinak élete során átlagosan 50 partnere van, míg heteroszexuális férfiak esetében ugyanez a szám 4 (REF.1; 54.). Ismét hangsúlyozzuk, hogy az efféle átlagok nem zárják ki, hogy léteznek olyan homoszexuális férfiak, akik egy egész életen át hűek partnerükhöz (azonban ha van is, nagyon ritka), ahogy azt sem, hogy a heteroszexuális férfiak is élhetnek szabad szerelemben. Az elmúlt 12 hónapban a homoszexuális férfiak átlagos partnerszáma 8 volt, míg a heteroszexuális férfiak esetében 1,2. Az elmúlt 12 hónapra vetítve a homoszexuális férfiak (MSM) közötti anális közösülés aránya 65 százalék volt, a heteroszexuális férfiak (MSW) között pedig 9,5 százalék.

A szexuális úton terjedő betegségek sokkal magasabb kockázatán (lásd fent) túl a párkapcsolataikban tapasztalható nagyarányú hűtlenség miatt egy-egy kapcsolat megszakítása gyakran — legalább az egyik fél számára — további érzelmi traumát okoz. Ugyanakkor természetesen az örökbefogadott gyermekek is érzelmi traumán mennek át. A pedofília sokkal magasabb kockázata mellett meg kell említenünk, hogy mindez már országunkban is realitássá vált a parlamentünk ("Riksdag") által elfogadott szégyenteljes törvény miatt, ami feljogosítja a homoszexuális partnereket, hogy gyermekeket fogadjanak örökbe. (Lásd: „Szégyenparádé” lent a 4.2 alatt).

Vissza a Tartalomjegyzékhez

7. Társadalmi és egyházi elfogadottság

Noha egyre kisebb létszámban, de vannak még svédek, akik nem tartják a homoszexuális életmódot ugyanolyan elfogadhatónak. Ennek két oka van:

7:1. Vannak olyan svédek, akik nehezményezik a tényt, miszerint a homoszexuális társadalom (átlagban) sokkal nagyobb mértékben terheli meg az egészségügyi, társadalmi és pénzügyi forrásokat. Az AIDS, a szexuális úton terjedő betegségek, a kábítószer-függőség stb. más szociális szolgáltatások és kutatási programok elől szívja el a rendelkezésre álló forrásokat.

7:2. Annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben hatalmas változás ment végbe a társadalom hozzáállásában, még mindig vannak olyanok Svédországban, akik homoszexualitásról alkotott véleményét máig vallási meggyőződésük határozza meg. Nézzük meg a társadalmunkban jelenlévő három legnagyobb vallást.

ISZLÁM

A muzulmán hit — ami Svédországban valószínűleg már a legnagyobb vallás (legalábbis a vallási meggyőződés kinyilvánítása terén) — tiltja a homoszexualitást:

(Korán 4:16)

És ha közületek férfiak közül követnek el ketten paráznaságot, akkor büntessétek meg őket!

(Korán 27:55)

Érzéki vágyatokban nők helyett valóban férfiakkal adjátok össze magatokat? Bizony, tudatlan nép vagytok ti!

JUDEO-KERESZTYÉNSÉG

Mindkét világvallás hagyománya elítéli a homoszexualitást. Emellett meg kell említenünk, hogy a legtöbb keresztyén (a katolikusokat kivéve) változtatott álláspontján, és napjainkban már elfogadja a homoszexualitást. A következő hivatkozásra kattintva megtudhatja, hogyan következett be mindez az elmúlt három évtizedben (Nr. 6; Response to the Onslaught of Homosexuality from Religious Groups). A nagyobb elfogadás ellenére eredeti alapértékeiket és történelmi vallási dokumentumaikat tekintve mindhárom svédországi fő vallás elítéli a homoszexualitást. Ezért ha gyermeke homoszexuális lesz, nehezebben tud majd a lakosság egy részével azonosulni.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

8. A szex abnormális hangsúlyozása.

A homoszexuális személy életében általában sokkal hangsúlyosabb szerepet kap a szex. Akármilyen is egy serdülő fiatal szexuális beállítottsága, általában megnő a szex iránti érdeklődése, amikor aktív nemi életet kezd élni. Amíg viszont ez a hangsúly a heteroszexuális személyben a házasságkötéssel és családalapítással kezd eltolódni, a homoszexuális egyén életében természetellenesen erőteljessé válik. Még nemigen fordult elő, hogy egy heteroszexuális szervezet szexuális irányultságát egy stockholmi „Hetero Felvonulás” keretében a Királyi palota előtt, egy kamion platóján közösülést utánzó mozdulatokkal ünnepelje. A heteroszexuális ember életét sok egyéb teendő és feladat is kitölti.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

9. Végbélpanaszok.

Még ha a vírusok és baktériumok átvitelének kockázatát csökkentendő óvszert használnak is (lásd fent), az anális közösülés akkor is sérülést okoz, főként annak a személynek, akibe belehatolnak. A végbél záróizma csupán akkora tágulásra lett teremtve, amekkorát a bélmozgás igényel. A pénisz okozta nyomás súlyosan megsebezheti. Még ennél is rosszabb az elterjedt „öklözés” gyakorlata, amit az RFSL honlapján található „Anális kézikönyv” bemutat (ref.5).

„Fausztolás

A fausztolás (ökölbaszás) egy olyan fejlett szex-technika, ahol az egész kézfejet bedugod a seggbe. A fausztoláshoz és a fausztolás alanyának lenni igen nagy jártasságra, higgadtságra, felelősségtudatra és tudatosságra van szükség. Gyakorlás és bizalom kérdése. Egy másik férfi seggébe dugni a kezed kiváltság. Aki engedi, bebizonyítja, hogy bízik benned, neked pedig tiszteletben kell tartanod a sebezhetőségét.

A jó öklöző teljes figyelmével a partnere felé fordul, olvas a reakcióiból. Az alany elsődleges feladata, hogy ellazuljon, és inkább magával ragadja a dolog, mintsem hogy erővel akarja megnyitni a rektális csatornát. Azt ajánljuk, hogy mindenképpen kérj fel valakit tanárodnak, aki jártas a fausztolásban, ha kezdő vagy. Néhány javaslat:

* Előkészületként csinálj beöntést.

* A sérülések elkerülése végett vágd le a körmeidet. Vegyél le minden karkötőt, gyűrűt stb.

* Használj gumikesztyűt

* Mindig válts kesztyűt, ha a partnered változik

* Használj bőven — lehetőleg szilikon alapú — síkosítót

* Ha víz alapú síkosítót használsz, legyen kéznél egy pohár víz, amibe bemárthatod az ujjadat

* Fausztolás után kerüld a rimminget

* Először nyalj és bassz. Azután fausztolj.”

(Az RFSL honlapról idézett szöveg vége.)

Ezért az anális közösülés még akkor is sérüléssel járhat — főként annak, akibe behatolnak —, amikor a vírusos és bakteriális fertőzés kockázatának csökkentése érdekében a felek óvszert használnak. Gyakran széklet inkontinenciához vagy végbélrákhoz vezet. A végbélnyílást körülvevő hártya szinte mindig megsérül. Még ha nem is történik nagyobb baj, kisebb (néha mikroszkopikus) repedések keletkeznek a végbélhártyán, ami elősegíti a baktériumok vérkeringésbe jutását. Ebből következik, hogy a hűséges homoszexuális partnereknek kisebb az esélye az AIDS-fertőzésre, de (viszonylagos hűségükből és bizalmukból adódóan) az efféle tevékenységek gyakorlásakor nagyon sebezhetővé válnak más fertőzések számára.

Nem ritkán egyéb súlyos — néha halálos — fertőzés áldozatai, amit a véráramba kerülő ürülék okoz. Ilyen lehet a hepatitis B, valamint egy sor más ritka fertőzés, mint például a shigellosis és a gardia lamblia; ezeket együtt ma már GBS-nek, azaz homoszexuális bélszindrómának nevezik. [REF.2; 80–82.]. Egy cikk [F.N. Judson, "Sexually Transmitted Viral Hepatitis and Enteric Pathogens", Urology Clinics of North America 11,. No.1 (February 1984), 177–185.] ezt a következőképpen foglalja össze:

„Szexuális partnereik nagy száma és szexuális tevékenységük — például a rimming és a fausztolás — sokfélesége miatt a homoszexuális férfiak kockázata különösen magas a Hepatitis B, a Giardia lamblia és az Entamoeba histolytica baktériumok okozta fertőzések, a Campylobacteriosis és a Neisseria gonorrhoeae végbélfertőzések, a Chlamydia trachomatis, a Treponema palladium, az egyszerű sömör vírus és a HPV (humán papilloma vírusok) megszerzésére”.

Az életmódok hátterének összehasonlításával ön szülőként, nagyszülőként önálló döntést tud hozni, hogy melyiket részesíti előnyben gyermeke, unokája életében (különösen ha fiú). Elsősorban azzal kapcsolatban, hogy meddig megy el, ha meg kívánja előzni gyermeke, unokája homoszexuálissá válását. A következő fejezetben (2.sz. mítosz) azt vesszük szemügyre, mit tehet Ön annak érdekében, hogy gyermekére (igen fiatal életkorában) hatással legyen, hogy serdülő korában szexuális orientáltsága az ön által előnyben részesített legyen.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

2. számú mítosz: nem lehet befolyásolni egy gyermek jövőbeni szexuális orientáltságát.

Az alábbi expozéban arról lesz szó, hogy mit tehetünk – és mit kell elkerülnünk — annak érdekében, hogy gyermekünk, unokánk serdülőként a heteroszexuális életmódot válassza. Ha Ön a homoszexuális életmódot részesíti előnyben (támogatja például, hogy homoszexuális partnerek örökbe fogadhassanak gyermekeket), akkor az itt leírtak ellenkezőjét kell tennie.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

1. A homoszexuális lobbi felülírja a meggyőző kutatási eredményeket.

Először is hadd említsünk néhány szót arról, hogy mit jelent Svédországban a „politikai korrektség” napjainkban. Az alábbi megállapításokat országunkban széles körben homofóbnak („a homoszexuális orientáltságról negatív nézeteket valló”) tartják. Noha ez a kifejezés szitkozódásként született, mégis meghonosodott. Ellentettje a homofilnak („„a homoszexuális orientáltságról pozitív nézeteket valló”). Svédországban manapság sokkal több a homofil, mint a homofób ember. Ez pont az ellenkezője, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

Ez az elmúlt három évtizedben szüntelenül dübörgő RFSL- és SVT-propagandagépezetnek az eredménye. Ha Ön nem svéd, akkor tudnia kell, hogy az SVT a svéd televíziós monopólium; és valójában az RFSL propaganda- és tömegbefolyásoló szárnya. Ez alapján nem volt nagy meglepetés, hogy az SVT megkapta a tekintélyes „Szivárvány-díjat” mint az ő ügyük legfőbb és legjobb előmozdítója. A díjat a stockholmi „Meleg Büszkeség Hete” keretein belül adták át. A svéd főváros, Stockholm mágnesként (mintegy virtuális Mekka) vonzza a homofileket egész Európából.

A mai svéd társadalomban a homoszexuális lobbi rendkívül befolyásos, minden szinten. Nagyon jól tudják, hogy a politikai befolyásuk egyenes arányban van a létszámukkal. Sok szülő és rokon, amikor megtudják, hogy egyik hozzátartozójuk homoszexuális lett, az RFSL támogatójává válik. Ugyanakkor mélyen, legbelül azt gondolják, hogy ez tragédia. Ezért ha Ön szülőként vagy nagyszülőként azt szeretné, hogy gyermeke vagy unokája majd a heteroszexuális orientáltságot válassza, fogadja meg a következő tanácsokat.

A most következő tartalom nagy része egy amerikai könyvből, Joseph Nicolosi „Szülők kalauza a homoszexualitás megelőzéséhez” (REF.3) c. könyvéből származik (a szerző engedélyével). Nicolosi egy PhD fokozattal rendelkező pszichológus. Fontos megjegyezni, hogy a könyve pszichológiai kutatások eredményein alapul, és nem vallási elveken. Dr. Nicolosit a nézetei miatt ma kiközösíti az Amerikai Pszichológiai Társaság vezetősége és számos tagja. Egy másik, rokon szervezet — az „Amerikai Pszichiátriai Társaság”, vagy az angol név rövidítése alapján „APA” — 1973-ban megszavazta a homoszexualitás törlését a pszichiátriai betegségek hivatalos listájáról (a Diagnosztikai és statisztikai kézikönyvből, angol rövidítéssel DSM-ből). Ami történt, nem volt más, mint homoszexuális tagok és szimpatizánsaik egy kisebb, de nagyhangú és dühös csoportjának merész akciója (REF.1 32–35.). Attól kezdve a homoszexuális pszichiáterek, pszichológusok és szimpatizánsaik egyre inkább uralják a kutatást, a jelentéseket és szimpóziumokat a szervezeten belül. Dr. Nicolosi egy példán keresztül mutatja be az álláspont változását. Ezt írja (REF.3; 171–172.):

„A politikai korrektség továbbra is sújtja minden mentális egészséggel foglalkozó szervezetünket. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság 1999-es éves kongresszusának programjában szerepelt egy vita arról, hogy megváltoztatható-e a szexuális orientáció terápia segítségével. De a vitát végül törölték, mert két tervezett szónok lemondta a részvételt arra hivatkozva, hogy a homoszexualitás mint megváltoztatható állapot túlságosan átpolitizált téma egy tudományos gyűlésre. Eredetileg engem és Jeffrey Satinover pszichiátert is jelöltek a tanácskozás közreműködőjének, de a melegaktivista pszichiáterek visszautasították a részvételt, ha akár Satinover, akár én részt veszünk a vitában.

A doktori iskolát végzed, és úgy gondolod, a heteroszexualitás az irányadó, normatív? Sok szerencsét az álláspontod kifejtéséhez, a doktori értekezésed publikálásához, és a kollégákkal való jó kapcsolathoz! Jobban teszed, ha megtartod a nézeteidet magadnak, különben könnyen kiközösítve találhatod magad abból a körből, ahol annyira próbálsz elismerést szerezni.”

További információért ebben a témában kattintson a következő hivatkozásra (4. az oldalsávon).

Ha a homoszexuális lobbi ennyire elnyomja az igazságot az USA-ban, mennyivel inkább így van ez Svédországban. Valószínűleg nincs egyetlen pszichológus vagy pszichiáter sem Svédországban, aki együtt akarna (vagy merne) működni olyan szülőkkel, akik azért fordulnak hozzájuk, mert fiuk kialakulóban levő nőies viselkedése miatt aggódnak. Így tehát Ön mint szülő vagy nagyszülő magára van utalva a gyermeke vagy unokája későbbi szexuális orientáltságával kapcsolatos aggodalmával. Hogy segítségére legyek, a forrásokat ingyen elérhetővé teszem az Ön számára. Lépjen kapcsolatba velem az „Ingyenes irodalom” menüpont alatt az oldalsávon, vagy írjon nekem a következő címre:

Ez után a kissé hosszadalmas bevezető után nézzük meg, mit mutatnak a tisztességes kutatások, és mit tehetünk azért, hogy megelőzzük az elő-homoszexualitás és az azt követő homoszexualitás kialakulását gyermekeinkben. Nézzük meg először a fiúk közötti homoszexualitás gyökerét (eredetét).

Vissza a Tartalomjegyzékhez

2. Bieber és munkatársai kutatási beszámolója (REF.4)

Vizsgáljunk meg először egy fontos tanulmányt, melyet Irving Bieber készített mintegy hetven pszichiáter és pszichológus segítségével. Az átfogó vizsgálatot 1952-ben kezdték, és 10 évvel később — számos kiértékelés és utómunkálat után — a Bizottság nyolc orvos pszichoanalitikusból és egy klinikai szakpszichológusból álló csoportja adta ki a beszámolót a következő címmel: „Homoszexualitás: Férfi homoszexuálisok pszichoanalitikus vizsgálata”, New York: Basic Books, 1962. (REF.4).

Tekintélyes terjedelmén és a szerzők szakértelmén kívül két fontos dolog ad külön jelentőséget a tanulmánynak:

2:1. A vizsgálat 1952 és 1962 között készült. Ez még azelőtt volt, hogy a homoszexualitást nemkívánt és megelőzendő magatartásnak tartó nézet politikai tabuvá vált volna. 1973-tól, miután az APA törölte a homoszexualitást mint abnormalitást a DSM-ből (a Diagnosztikai és statisztikai kézikönyvből), ilyen vizsgálatok elvégzése gyakorlatilag lehetetlenné vált. Ha egy kutatócsoport ma próbálkozna meg valami hasonlóval, a szakmabeliek hihetetlen módon kiközösítenék őket. De a felismerések ma is érvényesek, és rendkívül fontosak a fiaikban a homoszexualitás kialakulását megelőzni kívánó szülők számára.

2:2. 1962-ben a homoszexualitást még nem népszerűsítette a média főáramlata, és nem magasztalta fel a szórakoztató ipar. Ma ez már egészen másképp van.

Csak meg kell nézni, mit ír ma az RFSL a honlapján (ref.16), és érthetővé válik, amiről beszélek:

„Ki kivel megy el? — a szexről azoknak, akik fiatalok és be vannak indulva

Egy lány megismer egy helyes srácot. A srác találkozik egy másik sráccal. Ez a srác éppen egy olyan lánnyal van együtt, aki nemrég még egy másik lánnyal járt.

Próbáld ki a szexualitásodat! Ki vagy te magad, kivé akarsz válni, és mi kelti fel a kíváncsiságodat. A világ nyitva áll, rengeteg dolgot ki lehet próbálni, és minden lehetséges. És természetesen jobban fogod bánni a soha ki nem próbált dolgokat, mint azokat, amiket kipróbáltál.”

(Az RFSL honlapról idézett szöveg vége.)

Nyilvánvaló, hogy manapság a fiatalok közül sokan — akik igazából nem hajlamosak a homoszexualitásra (vagyis nem voltak szerencsétlen neveltetésből fakadóan „elő-homoszexuálisak”) — mégis ezt az életformát választják, mert az most nagy divat. Vagy legalábbis kipróbálják, és sokan közülük a csapdák áldozatává válnak (lásd a 7. pontot az ingyenes irodalomnál az oldalsáv menüjében). Egy ilyen, egyértelműen választott életforma körülményeivel ez a honlap nem foglalkozik. Ez csak akkor állítható meg, ha az RFSL és hasonló szervezetek tevékenységét ellenőrzik és törvényen kívül helyezik az egészséges társadalom érdekében. Azt mondhatjuk tehát, hogy amikor ez a vizsgálat készült az 1950-es és 60-as években, a homoszexualitás még megbélyegzéssel járt, és senki sem akarta ezt az életmódot választani vagy akár csak kipróbálni. Mint ahogy senki sem válik önként alkoholistává. A Bieber-vizsgálat során nem kevesebb, mint 106 homoszexuális férfit vizsgáltak hosszú ideig, egy 100 heteroszexuális férfiból álló kontrollcsoporttal együtt. Az alapkérdés mindvégig ez volt: mitől vált az a 106 férfi homoszexuálissá. Mi volt az — ha volt valami egyáltalán — a családi hátterükben, neveltetésükben, ami miatt testileg más férfiakhoz vonzódnak?

Az eredmények alapján szembetűnő volt, hogy egyetlen közös vonás jellemezte a 106 férfi mindegyikének homoszexuális orientáltságát. Bieber és csoportja azt találta, hogy mindegyikük (kivétel nélkül) érzelmileg elszakadt édesapa mellett vagy apa nélkül nőtt fel. Egyikük sem érezte magát közel az apjához.

Néhány esetben, de nem mindenkinél, ez különböző okok miatt az apa elleni ellenséges érzésekkel vegyült. Az eredmények azon alapultak, hogy a férfiak hogyan élték meg az apjukkal való kapcsolatot; és nem fordítva. Némelyik apa azt gondolhatta, hogy minden rendben van, és talán elhitette magával, hogy kielégíti fia érzelmi szükségleteit.

A vizsgálat többek között ezt állapította meg:

„A homoszexuális apa–fiú kapcsolatokban minduntalan mély személyközi kapcsolati zavarokkal találkoztunk… A homoszexuális fiúk apái közül egyetlen egy sem volt elfogadható, rendes szülőnek tekinthető.”

Érdekes, hogy a kontrollcsoportban levő 100 heteroszexuális férfi közül közel sem mindegyiknek volt jó az apjával való kapcsolata. 37-en közülük (37%) még azt is bevallották, hogy gyűlölik az apjukat. Ezzel szemben a homoszexuális csoportban 63-an (59%) mondták, hogy gyűlölik az apjukat.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

3. A levonható következtetések

Mindenekelőtt hadd szögezzem le: az, hogy az apa–fiú kapcsolat közös vonás volt mind a 106 homoszexuális férfi esetében, nem jelenti azt, hogy ez alól nem is lehet kivétel. Ennek ellenére, igen meggyőző bizonyítékok támasztják alá az alábbiakat:

Ha az apa érzelmileg kötődik a fiához, rendkívül valószínűtlen, hogy a fiú homoszexuálissá válik. Azonban ha az apa nem kötődik a fiához, ez nem feltétlenül vezet homoszexualitáshoz. Hiszen a 100 heteroszexuális férfinak nem kevesebb, mint 37 százaléka állította, hogy gyűlöli az apját (szemben a homoszexuális csoport 59 százalékával). De a homoszexuális férfiaknak valamilyen okból nem sikerült kötődniük az édesapjukhoz.

Más szavakkal: Az apa–fiú kötődés hiánya tehát szükséges — de nem mindig elégséges — oka a homoszexualitásnak.

Gondolkodjon el rajta! Így tehát,

Apák: Megelőzhetik a fiuk homoszexualitását, ha kötődnek hozzá! De ha nem, a fiuk akkor sincs feltétlenül homoszexualitásra ítélve. Más tényezők is szerepet játszanak, később ezeket is megvizsgáljuk.

Az apa és fiú közötti érzelmi kötődés esetében talált egységes eredményeken túl sok más kapcsolati aspektus esetében nagyobbak az eltérések, bár a tendencia hasonló. Következzen néhány további eredmény. (A számok összege nem ad 100 százalékot, mert nem minden férfi tudott válaszolni mindegyik kérdésre.)

„H” jelöli a 106 homoszexuális férfi csoportját; „K„ pedig a 100 heteroszexuális férfi kontrollcsoportját:

A táblázat helyes értelmezéséhez idézzük fel, hogy az apjukhoz nem kötődő fiúk nem válnak automatikusan homoszexuálissá. A nem kötődő férfiak többsége valóban heteroszexuális lett. (Ne feledje: a kötődés hiánya szükséges, de nem elégséges feltétele a homoszexualitásnak.) Akkor milyen más tényezők játszanak szerepet a szexuális orientáltság meghatározásában? Milyen más faktorok segítik elő a heteroszexuális kimenetelt?

Vizsgáljuk meg például a hatodik kérdést! (Az apa kifejezte szeretetét a páciens iránt). A homoszexuális férfiak 25 százaléka tapasztalt ilyen szeretetet. Ez mégsem akadályozta meg, hogy homoszexuálissá váljanak, mert nem éreztek kötődést az apjukhoz, annak ellenére, hogy megtapasztalták a szeretet kifejeződését. De a heteroszexuális kontrollcsoportban nagyjából kétszer ennyien (51-en a 100-ból) tapasztaltak ilyen szeretetet. Nyilvánvalóan, annak ellenére, hogy a fiúnak nem sikerül kötődnie az apjához, az apai szeretet kifejeződése elősegíti a heteroszexuális végkimenetelt.

A táblázat alapján tehát a következő tényezőkről mondhatjuk, hogy (a kötődés hiánya ellenére) elősegítik a heteroszexualitást:

1. Az apa kedvenc gyermekének lenni (bár az önmagában nem erény, ha egy szülőnek van kedvenc gyermeke).

2. Elfogadás érzése az apa részéről.

3. Annak biztosítása, hogy a fiú ne gyűlölje az apját (figyeljük meg, hogy a heteroszexuális csoport 37 százaléka gyűlölte az apját, és mégis heteroszexuális lett).

4. Annak biztosítása, hogy a fiú elfogadja az apját.

5. Az apa kifejezi a fia iránti szeretetét.

6. Az apa egyformán tiszteli mindegyik fiúgyermekét.

7. A fiú könnyebben boldogul az apjával, mint az anyjával.

8. A fiú csodálatra méltónak tartja az apját.

A kapcsolatok ezen aspektusai jellemzően a kötődés természetes következményei. De abban az esetben, ha a kötődés nem történik meg, ezek a másodlagos szempontok növelik a heteroszexualitás kialakulásának esélyét. Nagyon sajnálatos, hogy sok olyan fiú esetében, akiknél nem alakul ki férfias identitás, az apának fogalma sincs róla, hogy mi történik. A munkájuk annyira leköti az idejüket és energiájukat (talán mert nagy családot kell eltartaniuk), hogy nincs, vagy csak kevés idejük van arra a különösen sérülékeny fiúra. Vannak olyan apák is, akik szívesebben mennek golfozni a szabadidejükben, minthogy elvigyék a fiukat horgászni. Az alábbiakban azt fejtegetjük, miért alapvető oka a homoszexualitásnak, ha egy fiú nem tud igen fiatal korban azonosulni a férfi nemiséggel.

De először nézzük meg, miért bizonyítja ez a vizsgálat, hogy a homoszexualitás nem öröklődik. Hogyha valóban örökletes volna, akkor a homoszexuális csoportban („H”) számos olyan férfi lenne, aki gyermekkorában átélte az apjához való érzelmi kötődést.

Tehát, hadd foglaljam össze röviden így:

Ha egy apa bekapcsolódik a fia fejlődésébe érzelmileg, és a fia kötődik hozzá a korai gyermekkorában, akkor a fiú majdnem 100 százalékos valószínűséggel heteroszexuális lesz.

Később (az 5. pontban) kifejtem, hogy miért létezik ez a szoros összefüggés. De hadd mondjam el itt, hogy a szívem vérzik azokért a kisfiúkért, akiknek nincs meg a férfi példakép az életükben. És felforr a vérem, amikor látom, hogy az RFSL milyen könyörtelenül felkutatja ezeket a fiúkat, hogy megpróbáljon közülük a lehető legtöbbet a saját sorai között tudni.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

4. SZÉGYENPARÁDÉ

2002. június 5. végzetes napnak bizonyult az árva gyermekek számára Svédországban. Ezen a napon szavazta meg a svéd parlament azt a törvényt, amely zöld utat adott homoszexuális pároknak gyermekek örökbefogadására. 198-an szavaztak a törvény mellett, és 38-an ellene. Hogyan tudtak felelős és etikus személyek tudatosan megfosztani gyermekeket egy apától és egy anyától, amikor olyan sok heteroszexuális gyermektelen pár sóvárog az örökbefogadás után? Egészen eddig a pontig a történelemben a svédek jellemzően nagy gondot fordítottak a kicsinyeik jólétére. Ez mindennél jobban mutatja, hogy milyen mélyre süllyedtek le a svéd politikusok, hogy kiszolgálják a homoszexuális lobbit. Vajon milyen ítélet vár az ilyen férfiakra és nőkre?

Így nézett ki a Szégyen parádéja, amikor a parlament a 2001/02:123-as javaslatról szavazott (ref.17)

2001/02:123-as javaslat

LU27 Társas kapcsolatok, örökbefogadás, stb.

1. pont (Az örökbefogadásról és gyámságról szóló indítvány elutasítása)

1. Javaslat

2. Fenntartás (kereszténydemokraták)

Szavazás:

198 a javaslat mellett

38 a fenntartás mellett

71 tartózkodás

42 nem szavazott

A parlament a javaslatot elfogadta.

A szavazatok megoszlása pártok szerint:

A javaslat mellett: 118 szociáldemokrata, 9 mérsékelt, 34 baloldali, 12 centrumpárti, 15 zöldpárti, 9 néppárti

A fenntartás mellett: 1 mérsékelt, 37 kereszténydemokrata

Tartózkodott: 60 mérsékelt, 4 centrumpárti, 6 néppárti

Nem szavazott: 13 szociáldemokrata, 11 mérsékelt, 9 baloldali, 5 kereszténydemokrata, 2 centrumpárti, 1 zöldpárti, 1 néppárti

Anne-Katrine Dunker (mérsékelt) és Runar Patriksson (néppárti) megjegyezték, hogy ők tartózkodni akartak, de az igenek közé vették őket.

Ahogy ebből a jegyzőkönyvből is látszik, csak a 37 kereszténydemokrata képviselő ellenezte a homoszexuális párok örökbefogadását. Tiszteletet érdemelnek. A „Mérsékelt Párt” voltaképpen nem akarta megengedni magát az örökbefogadást, csak a homoszexuális gyámságot. Ez egy tarthatatlan álláspont. Gondolkodjon el rajta! Vajon a mérsékelt képviselők beleegyeztek volna, hogy homoszexuális emberek gyámkodjanak a saját gyermekeik vagy unokáik felett?

Gondoljon bele, ha az ön saját fia lenne! Ha Önön kívül álló körülmények miatt kénytelen lenne valaki más gondjaira bízni a fiát. És ha választhatna egy szemmel láthatóan normális házasságban élő férj és feleség, vagy egy homoszexuális férfi pár közül. Hogyan döntene? Ha igazán belegondol abba, hogy mi történt azon a végzetes napon (2002. június 5-én), rá fog ébredni, milyen nemtörődöm és szívtelen cselekedet volt ez a legsérülékenyebb kicsinyeink ellen. A kereszténydemokratákon kívül az összes parlamenti párt részvételével. Hogyan tud a többi képviselő szembenézni magával? Tükörbe nézni mindennap, és belegondolni, hogyan bocsátották áruba védtelen gyermekeinket.

Ennek a megvetendő törvénynek a törvénykezési története

Amikor a szociáldemokraták (a többségi párt a parlamentben) frakciója arról szavazott, hogy hogyan szavazzon a törvényről a parlamentben, a törvényt támogatók csak egyetlen szavazattal kerekedtek felül. A törvény ellenzőinek csak egy szavazat hiányzott. Ez azt jelenti, hogy a szociáldemokratáknak alig kevesebb, mint a fele úgy gondolta, hogy az szolgálja leginkább az árvaságra jutott gyermekek érdekét, ha anyjuk és apjuk is van. És mégis, amikor a parlamentben szavaztak, egyiküknek sem volt bátorsága a lelkiismerete szerint szavazni. Ha aszerint szavaztak volna, amit a lelkiismeretük diktál, elvesztették volna az állásukat, a bevételüket, és minden képviselői kényelmi juttatásukat. Röviden, a saját anyagi előnyeik előbbrevalók voltak az elárvult gyermekek jóléténél.

Azt is hozzá kell tenni, hogy az alábbi jelentős szervezetek, a gyermekjólét szakértőiként kifejezett ellenkezésüknek adtak hangot a homoszexuális örökbefogadás javaslatával kapcsolatban: A Gyermekek Megmentéséért (svédül: Rädda Barnen), A Gyermeki Jogok Biztosa (Barnombudsmannen), Az Örökbeadási Szervezetek Hálózata (Nätverket för Adoptionsorganisationer).

Továbbá kifejezték ellenkezésüket még az alábbi (svédországi) szervezetek is: Szociális Minisztérium, Nemzetközi Örökbefogadások Nemzeti Bizottsága, Svéd Orvosszövetség, Svéd Pszichológusok Társasága, Szociológusok a Családjogokért, Családsegítők Nemzeti Társasága, AFO Szervezet az Örökbefogadott és Nevelt Gyermekekért, Koreai Örökbefogadott Gyermekek Szervezete, Örökbefogadottak Fóruma, Nemzetközi Örökbefogadások Családi Szervezete, A Gyermekek Mindenekelőtt, Gyermekjogok Nemzeti Szervezete (BRIS), Családjogi Titkárok Szervezete, Örökbefogadási Tanácsadó, Örökbefogadottak Hangja Hálózat, Gyermekbarátok Szervezete.

[A szervezetek eredeti svéd nevei: Socialstyrelsen, NIA (Statens Nämnd för Internationella Adoptionsfrågor), Svenska Läkaresällskapet, Sveriges Psykologförbund, Familjerättssocionomernas Riksförening, Föreningen Sveriges Kommunala Familjerådgivare, AFO-Organisationen för adopterade och fosterbarn, Adopterade koreaners förening (AKF), Forum för adopterade Förbundet Adoptionscentrum, Familjeföreningen för Internationell Adoption, Barnen Framför Allt - Adoptioner, Riksförbundet Barnens Rätt i Samhället (BRIS), Familjerättssekreterarna, Adoptionsrådgivningen, Nätverket Adopterades Röst, Barnens Vänner.]

Ezek a szervezetek és szakértők mind ellenezték a homoszexuális örökbeadásról szóló törvényt.

A Svéd Pszichológusok Társasága például így kommentálta a törvényt: „A javaslat egy olyan világnézeten alapul, melyben a gyermek háttérbe szorul, és a szülőség van a középpontban. A javaslat szövege a gyermeki szükségletek ismeretének és megértésének teljes hiányáról tanúskodik.” (svédül: Promemorian har tillkommit utifrån en världsbild där barnet är perifert och föräldrarskapet står i centrum. Författningstexten uppvisar en total avsaknad av förståelse för och kunskap om barns behov. ]

És egy A Világ Ma (svédül: Världen Idag) c. újságnak adott interjúban 2005. május 18-án Lars Ahlin, a Svéd Pszichológusok Társaságának elnöke így kommentálta a szervezet által közzétett éles reakciót: „Nem ilyen formában fejeznénk ki magunkat, ha nem gondolnánk, hogy a javaslatban súlyos hiányosságok vannak. Ismereteink hiánya arról, hogy hogyan hat egy gyermekre, ha két azonos nemű szülő neveli fel, nagy problémát jelent. Úgy döntöttünk, hogy a gyermek nézőpontját vesszük figyelembe, mivel nincs elég ismeretünk, hiányoznak a bizonyítékokon alapuló kutatások. Valójában morális dilemmával állunk szemben, hiszen gyermekeken nem kísérletezhetünk. Más lenne a helyzet, ha biztosak lehetnénk benne, hogy nem tesszük ki a gyermekeket szükségtelen kockázatoknak. De a gyermekek nem tudják képviselni a saját jogaikat.”

[Svédül: “Så här formulerar vi oss inte om det det inte upplevs som en verklig brist i promemorian. Bristen på kunskap om hur barn påverkas av att växa upp med två föräldrar av samma kön är ett stort problem.

- Vi har valt att inta barnperspektivet på grund av att det finns för lite kunskap, den evidensbaserade forskningen saknas. Det är ju visst ett moraliskt dilemma, man kan inte göra experiment på barn. Kunde vi vara säkra på att barnen inte utsätts för onödiga risker, då hade det varit en annan situation.

- Barnen kan ju inte föra sin egen talan]

Vissza a Tartalomjegyzékhez

5. Bővebben az apa szerepéről

Most térjünk vissza arra a kérdésre, hogy miért olyan fontos az apa érzelmi bevonódása a fia fejlődésébe.

Azt mondják, hogy az anyák fiúkat szülnek, és az apák teszik őket férfivá. A gyerekek nagyon korán elkezdik felismerni, hogy a világ fiúk és lányok, férfiak és nők természetes ellentétpárjára van felosztva. Ezen a ponton nem elég, ha a fiú megfigyeli a különbségeket. Döntenie is kell, hogy hová tartozik ebben a nemekre osztott világban. Egy lánynak sokkal könnyebb dolga van. Ő már eredetileg is az anyjához kötődik, és így nem kell keresztülmennie egy további fejlődési lépésen, melynek során „leválasztódik” a hozzá legközelebb álló személyről — az anyáról —, hogy azután az apával azonosuljon. De a fiú esete ettől határozottan különbözik. Muszáj „leválasztódnia” az anyjáról, és a szeretete eredeti tárgyától elkülönülten fejlődnie ahhoz, hogy jó esélye legyen heteroszexuális férfivá válni. Ez megmagyarázza, hogy miért több a homoszexuális férfi, mint a nő. A férfivá válás folyamatában az első lépés az, hogy a fiú ne fejlődjön női irányba.

És itt kezdődik az apa mérhetetlenül fontos szerepe. Ha az apa nincs jelen, akkor egy másik férfinak kell betöltenie ezt a szerepet. Ez rendkívül fontos, hiszen a kisfiúnak állandó segítségre és bátorításra van szüksége a férfivá fejlődés során. Az apának meg kell értetnie vele, hogy egy nap olyan lesz majd, mint apu. Például a fiú egyszer fürödhet közösen az apukájával, hogy észrevehesse, hogy ő és az apukája ugyanúgy néznek ki, és egy nap majd olyan lesz, mint apa. Hogy egyszerűen így lett teremtve, és ezen nem lehet változtatni. Ez azt is jelenti, hogy a fiúban erős bizalom alakul ki az apja iránt. A fiú számára az apukája példaképpé válik. Az anyukának fokozatosan csökkentenie kell a fiára gyakorolt befolyását, körülbelül kétéves kortól kezdve. Az apának melegséget és törődést kell mutatnia a fia felé, és nem szabad vonakodnia attól, hogy megölelje. Valaki azt mondta, hogy ha a fiút sosem öleli meg az apja, megtehetik majd más férfiak, egészen más módon, későbbi élete során. Ha ezt a természetes és szükségszerű folyamatot nem bátorítjuk, a fiú oda juthat, hogy „nemi identitászavarban” („Gender Identity Disorder” — GID) szenvedhet, ami az első lépés az elő-homoszexualitás felé.

Ne felejtsük el:

5:1. Ahogy már korábban is megállapítottuk, nem minden, érzelmileg elkötelezett apát nélkülöző fiúnak lesznek problémái a nemi identitással. De ha a fiú apja érzelmileg elkötelezett és bátorítja, akkor nagy valószínűséggel nem fog nemi identitással kapcsolatos problémákkal küszködni.

5:2. Úgy tűnik, hogy a nemi identitással kapcsolatos problémák gyakrabban érintik az érzékeny vérmérsékletű fiúkat, mint másokat. Különösen sérülékenyek az ilyen fiúk, ha azt érzik, hogy az apjuk bátorítás helyett elutasítja őket. Ez a helyzet könnyen előállhat például akkor, ha a fiúnak más tehetsége vagy természetes adottságai vannak, mint az apjának vagy a fiútestvéreinek. Az apát gyakran érdeklik a sportok, és lehetnek már idősebb fiai, akiket szívesen visz el fociedzésre vagy focimeccsekre. Ha az apa harmadik vagy negyedik fiát ehelyett a művészet és a zene érdekli, az apa nagyon könnyen elhanyagolhatja a kisfiát, és nem fogja bátorítani őt abban, ami iránt érdeklődik. Az apának ilyenkor különösen fontos időt szánnia rá, és odafigyelnie a kisfia érdeklődésére és képességeire, hogy ezen a területen bátoríthassa. És engedje, hogy a fia más, hasonló érdeklődésű fiúkkal találkozzon. Hogy „egy legyen a fiúk közül”. Nem szabad a fiút úgy kiszolgáltatni az anyja törődésének, hogy „mama pici fiává” váljon. Röviden: az apának segítenie kell a fia férfiasságának kifejlődését oly módon, ami mély bizalmat, tiszteletet és szeretetet épít ki közöttük. Mindezt azért, hogy a fiú egy nap majd olyanná akarjon válni, mint az apja.

A nemi identitással kapcsolatos problémák különböző formában és különböző szinteken jelentkeznek. Szélsőséges esetben — ezt hívják nemi identitászavarnak (GID) — a fiúk a lánytestvérük babáival kezdenek játszani, lányruhákba öltöznek, és így tovább. Nagyon fontos, hogy ilyenkor a szülők egyetértésben, szeretettel akadályozzák meg az ilyen viselkedést, nem elutasítva és nem felingerelve a fiút. De gyakoribbak ennek a magatartásnak az enyhébb formái, amit „nemi konfliktusnak” (gender conflicted) vagy „nemi zavarnak” (gender confused) hívnak. Minden fiú, aki a nemi zavar bármelyik formájában szenved, veszélyeztetett arra, hogy „elő-homoszexuálissá” váljon. Egy ilyen fiú hamar azt fogja érezni, hogy ő nem olyan, mint a többi fiú. A kialakuló nőiesség miatt a többi fiú kiközösítheti és gúnyolhatja. Mindez csak még jobban megerősíti abban, hogy ő más, mint a többi. Ó, milyen kétségbeesett szüksége van egy ilyen fiúnak egy férfira, aki biztosítja afelől, hogy olyan, mint a többi fiú, és hogy felnőve ő is olyan lesz, mint a többi férfi. Annyira szeretném, ha minden férfi tudatában lenne ennek a szükségnek, nem csak a saját fiaik életében, de az olyan sérülékeny fiúkéban is, akiknek nincs apjuk. És minden tőlük telhetőt megtennének, hogy megakadályozzák az RFSL-t abban, hogy rátegye a kezét ezekre a fiúkra.

Segítség nélkül az „elő-homoszexuális” fiú kényelmesebben és nagyobb biztonságban érzi magát lányok között. De belül őrlődik. Egyrészt szeretné, ha olyan lenne, mint a többi fiú, de ugyanakkor úgy érzi, hogy valószínűleg nem olyan. És amikor aztán bekövetkezik a pubertás, megváltozik a kép. Az erotikus vonzalom mindig valami olyan felé irányul, ami más, mint én. És ha egy fiú inkább lányokkal volt kapcsolatban, amíg nevelkedett, és furcsán érezte magát más fiúk között, akkor szexuálisan a férfiakhoz vonzódik majd.

A homoszexuális lobbinál néha azzal érvelnek, hogy szívességet tesznek az elő-homoszexuális fiúknak azzal, hogy vigaszt és biztonságot nyújtanak, amíg kifejlődik bennük a(z ő érveik szerint) veleszületett homoszexuális identitás, ami születésüktől fogva jelen volt. De szülőként (és nagyszülőként) az Önök feladata, hogy ezt megelőzzék. De ehhez előbb meg kell győződniük arról, hogy a homoszexualitás nem — ismétlem, — NEM olyan valami, ami születéskor ott lenne a génekben. Ehhez olvassák el a „3. számú mítoszt” alább.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

6. A szülők közös szerepe

A homoszexualitás megelőzésének második legfontosabb eleme egy gyermeknél, hogy megvédjük őt a szexuális ragadozóktól. (A férfi-példakép a legfontosabb.) A gyermekek molesztálása egyre gyakoribb. Egy a Los Angeles Time által 2682 felnőtt megkérdezésével készült 1985-ös kiterjedt tanulmány szerint a nők 27 százaléka, a férfiak 16 százaléka állította, hogy gyermekkorában molesztálták. A vérfertőzés nem csak fizikai hegeket hagy hátra. Az érzelmi nyomok súlyosabbak lehetnek. A vérfertőzés a homoszexualitás kialakulásának egyik fő oka. Minden gyermeknek, akit ilyen módon megbecstelenítenek, körülbelül hétszer nagyobb esélye van arra, hogy homoszexuális lesz. Ez különösen igaz lányokra. Emellett a molesztált gyerekeknél nagyobb a valószínűsége annak, hogy maga is pedofillá válik. Ahogy mondani szokás: „A sértett ember sértő ember.”

Az ilyen szerencsétlenül járt gyermekek különleges gondoskodást igényelnek a szülők részéről, hogy azok a mély érzelmi sebek gyógyulását segítsék. Sajnos számos ok miatt a felbomlott családból származó gyerekek a legsérülékenyebbek. Nem mindig felnőtt férfiak rontják meg a gyermekeket. Egy idősebb gyerek vagy serdülő is elkövethet ilyen tettet, sokat közülük korábban szintén molesztáltak. Ezért a mai társadalom laza erkölcsei mellett, amikor élénk érdeklődés övez minden szexualitással kapcsolatos dolgot, és ilyen széles körben elfogadottak a devianciák, nagyon körültekintőnek kell lennünk azzal kapcsolatban, hogy kik veszik körül a gyermekünket, amikor mi nem vagyunk jelen. Ebben az anyának és az apának is rendkívül fontos szerepe van.

A harmadik legfontosabb tényező (a homoszexualitás megelőzésére) a szülők kapcsolata és egymásra való hatása. Egy boldog és szerető férj–feleség kapcsolat jó ellenszere az elő-homoszexuális fejlődésnek; különösen a fiúk esetében. Az, hogy az apa hogyan bánik a feleségével, kitörölhetetlen nyomot hagy a fiában. Ahogy nő, látja és megtanulja, hogyan kell, vagy hogyan kellene működnie. Az anyának mindennél inkább fontos, hogy tisztelje a férjét, és bátorítsa a fiát, hogy „menjen és beszéljen apával”, amikor fontos kérdése vagy problémája van. Az anyának korán „el kell engednie” a fiát. Muszáj felbontania a fia hozzá való kötődését, és engednie kell, hogy az apjához kezdjen kötődni inkább. Ennek a fiú 2–4 éves kora után el kell kezdődnie. De nem helyes azt mondani, hogy ha később kezdi el, az már túl késő. Sohasem túl késő, csak egyre nehezebb lesz, ahogy egyre több év telik el úgy, hogy a fiú nem „vált le” az anyáról. Az anya ellen kell hogy álljon annak a kísértésnek is, hogy „átvegye az irányítást a házban”, még akkor is, ha magasabb végzettségű, jobb állása van, vagy okosabb, mint a férje.

Ez az összjáték arra készteti a fiút, hogy olyanná akarjon válni, mint az apja. Segít a fiúnak magabiztossá válni a kialakuló férfiasságában, és ugyanakkor szeretetet és törődést tanul, ahogy megfigyeli, hogyan bánik az apja a feleségével. Rendkívül szép, amikor ezek az erők úgy működnek, ahogyan kell. De egyik házasság sem tökéletes. Legalábbis nem állandóan. Néhány baki az ideális „szerepjátékban” még természetesen nem tesz egy fiút homoszexuálissá. De nyilvánvalóak és jól ismertek a szülők közötti párbeszédnek azon alapszabályai, melyek segítenek a gyermek homoszexualitásának megelőzésében.

És azok a fiúk, akiknek — számtalan okból kifolyólag — nincs meg mind a két szülőjük? Nos, a feladat az ő esetükben nehezebb, de koránt sem reménytelen. Elvégre természetesen az egy szülő által felnevelt fiúk közül sem válik a többség homoszexuálissá. Az is elmondható, hogy egy gyalázkodó apa sokkal rosszabb, mint az apanélküliség. Különösen igaz ez azokra a fiúkra, akiknek az apa vagy nevelőapa molesztálással okozott sebeket. Egy egyedülálló anya is megfelelő lehet, ha el tudja érni, hogy a fiának közeli kapcsolata legyen egy férfirokonnal (nagybácsival, nagypapával stb.). Tulajdonképpen bármelyik, az anya bizalmát élvező férfi pót-példaképpé válhat a fiú számára. Amennyiben az egyedülálló anya által nevelt fiúnak több lánytestvére is van, az anya helyesen teszi, ha odafigyel arra, hogy a fia ne legyen kénytelen a lányok babáival játszani, hanem legyenek saját, fiús játékai. Az egyedülálló apának másfajta problémái vannak. Egy fiúnak természetesen anyára is szüksége van. De a szerető és gondoskodó egyedülálló apának könnyebb dolga van a homoszexualitás megelőzésével, mint egy magányos anyának. Ne feledjük: a fiúkat az anyák szülik, de az apák alakítják férfivá.

A meleglobbi (főként az RFSL) iskolai tevékenysége, valamint a homoszexuális életformának a média és szórakoztató ipar általi felmagasztalása manapság nagyon megnehezíti a szülők dolgát abban, hogy megakadályozzák a gyermekeik homoszexuális életmódba való belekeveredését. Nemrég botlottam bele az alábbi cikkbe (ref.19) az „Esti Hírlapban” (svédül: Aftonbladet), egy svéd napilapban. Ebben a lehető legrosszabb gyógymódot ajánlják az elő-homoszexuális fiúk számára. Ezt írják:

„Mikor adott legutóbb babát a fia kezébe? A szakértő szerint tudat alattian idejétmúlt nemi szerepek szerint neveljük gyermekeinket”

Milyen fontosnak tűnik a „szakértő” számára, hogy fiainkat új nemi szerepek szerint neveljük! Hogy nőiesebbé váljanak. Hogy nemi zavarodottság felé tereljük őket. Más következtetést nem vonhatunk le ebből a szemétre való cikkből. És ez a dobpergés folytatódik minden szinten az iskolákban, a társadalomban, a médiában és a szórakoztató iparban is. A homoszexuális közösség nagyon jól tudja, hogy a homoszexualitás az elő-homoszexualitásból fejlődik ki, ami pedig a nemi zavarodottságból ered. Ördögi ténykedésükkel utánamennek a gyermekeinknek, vérlázító módon próbálják növelni a létszámukat és hatalmukat; a köztünk levő legsérülékenyebb kicsinyek kárára. Milyen mélyre süllyedhetünk le?

Az az álmom és vágyam, hogy egyszer lesz majd egy „Alap a Gyermekek Megmentéséért”, akik ellensúlyozzák ezt a szennyet. A veszélyeztetett gyermekeket kellene megcélozniuk. Ez sokféleképpen történhet, de az lenne a cél, hogy segítsenek a fiúknak kapcsolatba kerülni egy férfi példaképpel, támogatva őket a férfivá válásban. Történhetne ez például olyan nyári táborok támogatásával, ahol a vezetők boldog házasságban élő, stabil heteroszexuális férfiak magas erkölcsi normákkal, akik segíteni szeretnének az apa nélküli fiúknak. További információért az apa szerepéről olvassa el Dale O’Leary „Homoszexuális férfiak gyermekkori viszontagságai” c. könyvét, melyet a NARTH adott ki (ref.20).

Vissza a Tartalomjegyzékhez

7. Az amerikai homoszexuális lobbi támadásai az ellenkező nézeteket vallók ellen

Az Irving Bieber és csoportja által végzett kiterjedt vizsgálatok (REF.4) és a belőlük levont következtetések — amit későbbi vizsgálatok is igazoltak — óriási dühöt váltottak ki „a két APA” (az Amerikai Pszichiátriai Társaság és az Amerikai Pszichológiai Társaság) homoszexuális lobbistáiból.

Ilyen tisztességes vizsgálatok eredményeit a mai társadalomban már nem tartják „politikailag korrektnek”. És Biebert is ennek megfelelően kezelték. Például amikor Bieber sok évvel a vizsgálat megjelenése után előadást tartott egy APA konferencián a „Homoszexualitás és Transzszexualitás” témában, az APA-n belüli homoszexuális lobbi agitátorai durván félbeszakították. Egy másik kutató — Ronald Bayer, aki akkor a New York-i Hastings Intézet ösztöndíjasa volt — így írja le az esetet könyvében (Homoszexualitás és az amerikai pszichiátria: a diagnózis politikája, New York: Basic Books, 1981; 102–103.; REF.1 33.):

„Bieber erőfeszítéseit, hogy kifejtse az álláspontját… gúnyos nevetés kísérte… Az egyik tiltakozó _____-nak nevezte.

’Olvastam a könyvét, Dr. Bieber, és ha az a könyv a feketékről beszélne úgy, ahogy a homoszexuálisokról beszél, akkor Önt felkötnék és felnégyelnék, és meg is érdemelné!’”

Bayer így folytatja:

„A taktika bejött. A következő, 1971-es APA konferencia szervezői engedtek a nyomásnak, és beleegyeztek egy speciális fórum támogatásába — ami nem a homoszexualitásról szólt, hanem a tagjai voltak homoszexuálisok. Figyelmeztették a szervezőbizottság elnökét, hogy ha a fórumot nem hagyják jóvá, akkor ők [a homoszexuális aktivisták] több szekciót is feloszlatnak majd.”

De a fórum nem volt elég. Bayer így folytatja:

“..….. Egy Meleg Felszabadítási Front nevű közösséghez fordultak, hogy megtervezzék az 1971. májusi demonstrációt. A közösséggel együtt részletes szétzüllesztési stratégiát dolgoztak ki, ügyelve a legbonyodalmasabb logisztikai részletekre is.

1971. május 3-án a tiltakozó pszichiáterek betörtek a szakma kiválóságainak egyik gyűlésére. Megragadták a mikrofont, és odaadták egy külső aktivistának, aki kijelentette:

’A pszichiátria a megtestesült ellenség. A pszichiátria könyörtelen háborút indított a kiirtásunkra. Ezt tekinthetik hadüzenetnek is… Elutasítjuk Önöket, mint vezetőinket.’

Ezután az aktivisták elérték, hogy megjelenhessenek az APA Nómenklatúra Bizottsága előtt. A bizottság elnöke elismerte, hogy a homoszexuális magatartás esetleg nem pszichiátriai rendellenesség jele, és hogy a Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvben (DSM) tükröződnie kellene ennek az új felfogásnak.”

Nem sokkal ezután az APA törölte a homoszexualitást mint rendellenességet a DSM-ből, nem tudományos adatokra támaszkodva, hanem az APA-n belüli melegek durva kampányának köszönhetően. Érdemes elolvasni a teljes történetet a REF.1 32–35. oldalán.

És ezzel egy új korszak kezdődött, melyben a pszichiáterek és pszichológusok döntő többsége már nem mer segíteni a szülőknek gyermekeik homoszexuális fejlődésének megelőzésében.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

8. A svéd homoszexuális lobbi támadásai az ellenkező nézeteket vallók ellen

Ami Svédország gyors szodomizálódását illeti, a mérföldkövek a következők voltak (forrás: http://www.gluefox.com — ott kattintson az oldalmenüben arra, hogy „Dagens Adrenalinklick”, majd jelölje ki a következőt: „Homosexualitet – en naturlig yttring av människans sexualitet, eller…? ” (ref.21):

1944 előtt a felnőttek közötti homoszexuális aktus büntetendő volt, és természetellenes, züllött dolognak számított. Idővel azután a homoszexualitás pszichológiai vetülete vált uralkodóvá, mely szerint a homoszexualitás eredete gyermekkori traumás élményekben gyökerező pszichológiai zavar. Az Orvosi enciklopédia (svédül: Medicinsk Uppslagsbok) 1969-es kiadásában Ack Renandertől (Svédországban sokáig a mérvadó orvosi konkordanciának számított) a következő meghatározást találjuk: „Határozatlan szexuális ösztön, amely az azonos nem felé irányul”; és a Norstedt enciklopédiában (svédül: Norstedts Uppslagsbok) 1973-ban így magyarázták a homoszexualitást: „Eltorzult szexuális ösztön, mely az azonos nem felé irányul. Ellentéte: heteroszexualitás, normális szexuális ösztön.”

Ugorjunk előre a 2001-es Büszkeség Fesztiválra, a homoszexuálisok stockholmi látványos felvonulására. A Liberális Fiatalok Szövetségének (svédül: Liberala Ungdomsförbundet) sátrában a legfőbb attrakció az volt, hogy nyilakkal lehetett dobálni Alf Svenssonnak, a pápának, és Ulf Ekmannak (az „Élet szava”, egy új svédországi karizmatikus felekezet vezetőjének) a portréját. Ebben az esetben kétségtelenül gyűlöletről és erőszakra való buzdításról beszélhetünk, mind a kiválasztott személyek, mind az általuk képviselt embercsoportok ellen. Vajon hogyan reagált volna a média, ha egy keresztyén konferencián lett volna egy hasonló lehetőség az RFSL néhány „krisztofób” (keresztyénellenes) emberének képével és a következő felirattal: „üsd a buzikat”. Az ilyesmi természetesen elképzelhetetlen hívő emberektől. Az RFSL azonban nem tétovázik gyűlöletet szítani a vallásos emberek ellen. Teljesen hiányzik belőlük a tolerancia bizonyos embercsoportok iránt.

Néhány további példa a melegek gyűlöletkeltésére napjaink Svédországában: A „Láva” című ifjúsági magazin, melyet Stockholm városa adott ki 2003 júniusában (az adófizetők pénzén), közölt egy karikatúrát, amelyen Siwert Öholm és Alf Svensson szeretkeznek. A kép alatt a következő szöveg volt olvasható, melyet az énekes és „szónok” Ujje Brandelius írt: „… az egész arról szól, hogy ezt a poshadt, rothadt, férfias, öreg, bűzlő, átkozott keresztyén erkölcsi rendszert végleg eltöröljük a földünk színéről.” Hans-Göran Björk (aki egyebek mellett „A világ ma” c. újság rovatvezetője, és szorosan kötődik az „Élet szavához”) jelentést tett a karikatúráról és a szövegről az igazságügy-miniszternek (svédül: Justitiekanslern; JK) és az igazságügyi ombudsmannak (Justitieombudsmannen; JO). Mindketten úgy gondolták, hogy a kifejezések a keresztyéneknek a föld színéről való eltörléséről teljesen elfogadhatóak. Hasonlítsuk ezt össze az Åke Green pásztor elleni súlyos jogi lépésekkel, melyeket akkor léptek meg, amikor felemelte a hangját a homoszexualitás és más szexuális bűnök ellen.

Svédországban ma számos hivatalos hatalmi központra és kormányzati ágazatra erős befolyással bír a homoszexuális lobbi. A Svéd Legfelsőbb Bíróságtól (svédül: Högsta Domstolen vagy HD) kezdve, és onnan lefelé. És nem csak politikai szinten. Nagy befolyása van a homolobbinak a „Svéd Egyház” nagy részére is — melyet évszázadok óta főként az adófizetők pénzéből finanszíroznak. Ebben az egyházban is vannak azonban észrevehető számban olyanok, köztük lelkészek is, akik nem értenek egyet a vezetőség által sugárzott irányelvekkel.

Hammar érsek Uppsalában, és leszbikus húga, a lelkész Anna Karin Hammar vannak az előterében annak a törekvésnek, ami a Svéd (Evangélikus) Egyház régi hitelvi hagyományainak megváltoztatását célozza. További információ található a homoszexuálisok kirohanására adott (kevés kivételtől eltekintve) hitvány keresztyén reakcióról a 6. hivatkozás alatt. „A kultúra éjszakája” során Uppsalában 1998. szeptember 19-én szerveztek egy „misét/istentiszteletet” az Uppsalai Katedrálisban, ahol bemutatták az úgynevezett Ecce Homo kiállítást. Ez Jézus-ábrázolásokból állt, melyek nem csak homoszexuális környezetben festették le, de magát Jézust is homoszexuálisnak ábrázolták. Jézus ily módon történő ábrázolása egy „istentisztelet” során a felszentelt Uppsalai Katedrálisban, úgy tűnik, a végső kinyilvánítása annak, ami az elmúlt nagyjából 30 évben Svédországban történt.

Egy ilyen környezetben gyakorlatilag lehetetlen a szülőknek olyan pszichológust vagy pszichoterapeutát találni, aki hajlandó tanácsot adni a gyermekük nemi zavarodottságával kapcsolatosan. Hacsak, természetesen, nem bátorítják a szülőket arra, hogy hagyják a gyermeküket homoszexuális férfivá vagy nővé válni. A Svéd Pszichológusok Szövetségét (melynek jelenleg 8500 tagja van) 1955-ben alapították. 1998-ban jelentették meg a „Foglalkozásetikai alapelvek pszichológusok számára a skandináv országokban” című kiadványt (svédül: „Yrkesetiska Principer för psykologer i Norden”).

Ez egyebek mellett leszögezi, hogy a pszichológusok kötelesek „tiszteletben tartani az egyedi, példaképbeli és kulturális különbségeket, tekintettel a működés szintjére, a nemre és a szexuális orientáltságra.” Talán halandzsának hangozhat ez a mondat (ez igaz az eredeti svéd szövegre is). Kivéve azt a mantrát, hogy „tiszteletben kell tartani a szexuális orientáltságot”. Ez párosulva „a nyilvánosság tájékoztatásával” a „pszichológusok elleni panaszokkal kapcsolatos útmutatást” illetően, baljós mellékzöngét hordoz bármelyik pszichológus számára, aki segíteni szeretne egy szülőnek a gyermeke homoszexualitásának megelőzésében.

Az eddigiekben az 1. számú mítosszal (hogy mindkét életforma egyformán kívánatos) és a 2. számú mítosszal (hogy nem lehet befolyásolni egy gyermek későbbi szexuális orientáltságát) foglalkoztunk. Most lépjünk tovább a 3. számú mítoszra.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

3. számú mítosz: A szexuális orientáltság örökletes. „A gének határozzák meg.”

1. A kutatási eredményeket a homoszexuális lobbi torzítja/kozmetikázza

Az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) kiadott egy útmutatót a gyakorló szakemberek számára Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyv (Diagnostic and Statistical Manual — DSM) címmel. Egészen 1973-ig a homoszexualitást rendellenes magatartásnak, és így kezelendőnek tartották. De abban az évben az APA, alapul szolgáló kutatási eredmény nélkül normális magatartásnak nyilvánította a homoszexualitást. Korábban már elmondtuk, mennyire nem demokratikus módon született ez az eredmény, az APA néhány homoszexuális tagja és szimpatizánsaik ravasz és mocskos ténykedésének köszönhetően. (REF.1; 32–36.) Két évvel később az Amerikai Pszichológiai Társaság (melyet szintén APA-nak rövidítenek, és háromszor annyi tagja van) ugyanezt a döntést hozta. Amint meghozták ezeket a nagy horderejű döntéseket, hirtelen helytelenné vált megpróbálni olyan szülőknek segíteni, akik a homoszexualitás kialakulását akarták megakadályozni gyermekeikben. Szigorúan büntették azokat, akik ezt pártolni merték.

Az 1973 óta eltelt évek során a homoszexuális csoportok és szimpatizánsaik egyre nagyobb befolyásra tettek szert a két APA szervezeten belül. Olyannyira, hogy ma létezik egy tulajdonképpen cenzori bizottság, melynek hatásköre kiterjed minden a homoszexualitást, annak eredetét és okait kutató vizsgálatra. A homoszexuálisok ma jelentősen túlreprezentáltak a magatartástudományok területén. Ezért ha bármikor megjelenik egy új kutatási beszámoló, alapvetően fontos kideríteni, hogy kik a szerzők, milyen a szexuális orientáltságuk, és honnan származott a pénz a kutatásra. Nagyon szomorú, hogy ez így van. De sajnos ez a helyzet manapság, és ezért láttunk már rengeteg elfogult — sőt akár meghamisított — kutatást ebben a témában az utóbbi évtizedekben. A homoszexuális lobbi arra koncentrál, hogy a „kutatásokon” — és az eredmények médiában való terjesztésén — keresztül igazolja, hogy a homoszexualitás örökletes. Amikor egy soron következő vizsgálat bizonyítja, hogy az eredmények hibásak, vagy akár meghamisítottak, a helyreigazításnak nyoma sincs a médiában. A következőkben számos példát fogunk látni erre.

De először meg kell néznünk, hogy miért van jelen ez a rémisztő elfogultság nemcsak a kutatásban, de a médiában is, közvetítve az eredményeket a szélesebb nyilvánosság felé. Vizsgálatok kimutatták, hogy a homoszexuálisok és támogatóik jelentősen túlreprezentáltak a médiában. Csak egy példaként a New York Timesnak és a Washington Postnak — a „hagyományos média” vezető orgánumainak — a szerkesztőségei többségükben homoszexuálisak. Ezek talán szélsőséges esetek, de a tendencia hasonló az egész médiában. És maguk az újságok természetesen soha nem írnak erről a beágyazott elfogultságról. Sohasem hoznák az olvasóik tudomására, hogy a szerkesztőségnek hány homoszexuális tagja van.

Hogy miért olyan fontos ezt a helyzetet hangsúlyozni? Nos, mindannyian az alapján alakítjuk ki az álláspontunkat, amit olvasunk és hallunk. A közvélekedést tehát nagy mértékben formálja a média. Különösen a tévé. És egy olyan országban, mint Svédország, viszonylag kevés svéd nyelvű csatornával, az információforrásaink — a lakosság egészének — igazán korlátozottak.

Amerikában a New York Times nemrégen készített egy előírást az újságírói számára — akikből sok van szerte a világon — arról, hogy hogyan kell tudósítaniuk a homoszexualitással kapcsolatos ügyekről. A melegek jogairól például a következőt írják: „A melegek védelmezői aggódnak, hogy a „melegjogok” kifejezés negatív reakciót válthat ki az emberekben, mert azt hihetik, hogy a melegeknek olyan jogaik vannak, ami másoknak nincs. A melegek szószólói előnyben részesítik az ’egyenlő jogok’ vagy az ’állampolgári jogok a melegek számára’ kifejezéseket. Ha muszáj a „melegjogok” kifejezést használni — például főcímekben, a hely szűke miatt —, akkor a szövegben pontosan meg kell határozni, hogy miről van szó.”

Mivel a homoszexuális lobbi célja az, hogy az üzenetük eljusson a médiába, ennek legjobb módja az, ha konkrétan benne vannak a médiában; méghozzá vezető pozíciókban. A homoszexuális újságírók 1990-ben megalakították saját országos szervezetüket, a Leszbikus és Meleg Újságírók Nemzeti Szövetségét (National Lesbian and Gay Journalists Association — NLGJA), ami nagy befolyásra tett szert. A San Franciscóban 2000. szeptember 7. és 10. között megtartott tízedik, jubileumi gálájukon az egyik fő ülés részeként egy bizarr eszmecserét rendeztek. A testület által megvitatott kérdés a következő volt: „Vajon egy riporter, amikor homoszexualitással kapcsolatos történésekről tudósít, köteles-e belevenni a riportba a homoszexuálisoknak ellentmondó álláspontokat is?” Az egyik résztvevő (Jeffrey Kofman) egy vezető hírszervezettől a következőt fogalmazta meg: „Ez az egész ’egyensúlyosdi’, amit nekünk újságíróknak teljesíteni kéne… mint amikor a fekete közösségről írunk; én még nem láttam olyan szerkesztőséget, ahol megírod az egyik oldalt, és azután ki kell rohannod és meg kell szerezned a Klán álláspontját. Nos, nekem meg kell kérdeznem a saját Klánomat. Ez így korrekt?” Paula Madison, az NBC diverzitásért felelős alelnöke és a New York-i WNBC hírigazgatója helyesel: „Egyet értek. Nem értem, hogy miért kellene megkeresnünk… az abszurd, elmebeteg álláspontot képviselőket csak azért, hogy legyen egy másik szempont is. Kofman hozzátette: „Mindannyian láttunk már, és fogunk is látni olyan, a melegek ügyeit taglaló tudósításokat, melyekbe belevesznek olyan embereket is, akik egyszerűen csak intoleránsak, és esetleg képzetlenek is.”

Itt az üzenet kristálytiszta: Mivel az ellenkező véleményt vallók mind intoleráns fanatikusok, ezért ne engedjük őket megszólalni a médiában. Barátaim, társadalmunk veszélyes, leszálló spiráljában elérkeztünk a meleg lobbi intoleráns álláspontjához.

A New York Times saját újságíróinak szóló rendelkezése a „melegjogok” kifejezés mellőzéséről szembemegy Kirk és Madsen korábbi könyvének eredeti ajánlásával („A bál után: Így fogja Amerika legyőzni a melegekkel szembeni félelmét és gyűlöletét a 90-es években”). Nem jut eszembe jobb írás a Kirk és Madsen által használt agyafúrt marketingmódszerek leleplezésére, mint David Kupelian könyve: „A gonosz marketingje: Így adják el nekünk radikálisok, elitisták és álszakértők szabadságnak álcázva a züllöttséget”. A könyv egy jó összefoglalásához kattintson ide (ref.22).

David Kupelian így ír a könyvében: „Talán azon tűnődik, hogy hol és mikor fog ez a „melegjogok” közönségkapcsolati (PR) úthenger megállni? A végcél nem csupán a homoszexualitás teljes elfogadtatása, az azonos neműek házasságával együtt; hanem a homoszexualitás nyilvános kritizálásának megakadályozása, sőt kriminalizálása, a homoszexualitást helytelenítő bibliai szakaszok idézését is beleértve. Más szóval, a kritika teljes bezúzása a törvény erejével. Kanadában és Skandinávia egyes részein már lényegében ez a helyzet.”

Manapság tehát jaj annak az újságírónak, aki politikailag inkorrekt gondolatokat merészel kifejezni. Ez bárkinek tönkreteheti a karrierjét. Svédországban még az Egyesült Államoknál is rosszabb a helyzet. Nem is jelentett nagy meglepetést, amikor a — kötelező tévéhasználati díjakból egyedüliként finanszírozott — svéd televízió („SVT”) elnyerte a tekintélyes „Szivárvány-díjat” (Rainbow Reward) az ügyük sikeres előmozdításáért.

Valahol érthető, hogy a médiában és a szórakoztató iparban dolgozó újságírók és előadók keményen dolgoznak azért, hogy az életmódjukat másokkal elfogadtassák. Ki nem akarja, hogy elfogadják? Csak az a szomorú, hogy ez a legsérülékenyebb gyermekek rovására történik, és sérti a szülőknek és nagyszülőknek a tények ismeretéhez való jogát.

Nagyon tanulságos, és jól szemlélteti a mozgatóerőket és módszereket az, ami egy 1996-os, a „szexuális orientáció” témájában tartott kutatói szimpóziumról szivárgott ki. Az egyik kutató, Scott Hersherger azt javasolta, szorítsák rá a bíróságokat, hogy tartsanak fenn megkülönböztetést az olyan csoportokkal szemben, melyeket biológiai, és nem magatartásbeli tulajdons’gok határoznak meg. Így beszélt a rokonszenvező hallgatóságnak: „A közvélemény-kutatások és az empirikus vizsgálatok azt mutatják, hogy az emberek jobban elfogadnak egy adott jellemvonást, ha úgy tudják róla, hogy megváltoztathatatlan. Tehát, minél jobban elhiszi valaki, hogy a homoszexualitás vagy a szexuális orientáltság biológiailag meghatározott, annál inkább pozitívan fog hozzáállni.” Vagyis az üzenet a következő volt: Gyártsunk olyan tanulmányokat, melyek szerint „a homoszexualitás vagy a szexuális orientáltság biológiailag meghatározott, és nem választott életforma!” Ezek után nem csoda, ha sokszor kerül „tréfás tudomány” az utunkba. Csak azért, hogy ezt hitessék el az emberekkel. Az, hogy a kutatást tisztességesen végzik-e, sokuk számára mellékes. Úgy tűnik, hogy a pszichológia területén sok „tudós” számára a homoszexuális viselkedés bármilyen magyarázata elfogadható — azon kívül, amit a Bibliában találunk (Római levél, 1. fejezet). Hát még a hiszékeny média és a nyilvánosság számára! Mindezt egy olyan választott életforma védelmében, ami éppúgy káros az egyénre, mint a társadalom számára. Gondoljunk csak a kutatásra (gyakran homoszexuális forrásból) szánt, de ilyen vizsgálatoknak juttatott pénzre.

A homoszexualitással kapcsolatos kutatási tevékenységek két nagy csoportra oszthatók: 1) pszichológiai/környezeti elméletek, és 2) biológiai elméletek. A fejtegetésünk egészen eddig (pl. Bieber és társai) a pszichológiai/környezeti elméletekkel foglalkozott. Most továbblépünk a biológiai elméletekre, melyeket tovább oszthatunk három kutatási területre:

- Felnőtt hormonális hipotézis

- Genetikai hipotézisek

- Születés előtti hormonális hipotézisek

Felnőtt hormonális hipotézis. Egy ideig azt gondolták, hogy különbségek vannak a nemi hormonok szintjében a heteroszexuális és a homoszexuális felnőttek között. Azóta már kimutatták, hogy ez nem így van, ezért az ez irányú vizsgálódás ma már tárgytalan.

Genetikai hipotézis. Ezt a területet övezte a legnagyobb érdeklődés az elmúlt évtizedek során; ezért most ezt vesszük górcső alá. És ez a terület az, ahol határozott következtetéseket vonhatunk le.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

2. Kallman

A homoszexualitás lehetséges örökletes eredetének kutatásában már korán nagy érdeklődés övezte az egypetéjű (monozigóta) ikreket; nyilvánvaló okokból. Jól ismert, hogy az egypetéjű ikrek veleszületett sajátosságai megegyeznek. Ha például az ikerpár egyik tagjának barna a szeme, akkor a másiknak is mindig barna a szeme; és így tovább. Így tehát, amennyiben létezne a „meleg gén”, az az egypetéjű ikrek mindkét tagjának meglenne; és ezáltal mindketten azonos szexuális orientáltsággal rendelkeznének. És tudják, mi történt? Kallman pontosan ezt találta egy korai, 1952-es vizsgálatban. Az „Journal of Nervous and Mental Disease” („Idegi és Mentális Betegségek Folyóirata”) című újságban tette közzé az eredményeket, melyek szerint a homoszexualitás terén 100 százalékos volt az egyezés a monozigóta (egypetéjű) ikreknél. (Lásd REF.5 71.) Úgy emlegették abban az időben, mint a végső bizonyítékot arra, hogy a homoszexualitás „a génekből” ered. Csak egyetlen gond volt a tanulmánnyal: hogy hamis volt! Nem állta ki a tüzetes vizsgálat próbáját. Gondoljunk bele! Később viszonylag egyszerű volt megállapítani, hogy az egypetéjű ikrek közül sok olyan volt (valójában a többségük), ahol az ikerpárnak csak az egyik tagjában alakult ki homoszexualitás. Ez volt az egyik első példája annak a tudományos becstelenségnek, ami a kutatás átpolitizáltsága miatt azóta is sújtja ezt a területet. A rossz hírnevet szerzett Kallman később úgy hivatkozott saját eredményeire, mint egy „statisztikai műtermékre”.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

3. Bailey–Pillard (1991)

De az egypetéjű ikrek iránti érdeklődés megmaradt; ugyanazon nyilvánvaló okok miatt. Lehetséges, hogy van egy homoszexualitásra hajlamosító gén, de környezeti tényezők is szerepet játszanak. Ugyan az „egyezési ráta” természetesen nem 100 százalékos, mint ahogy Kallman feltételezte, de vajon lehetséges-e, hogy jóval magasabb a véletlenszerű párosítás esetén várható 2–4 százaléknál, ami a homoszexuálisok aránya a teljes népességen belül.

Ennek kiderítésére további vizsgálatokat végeztek a témában. Ezek közé tartozott az az 1991-es vizsgálat is, melyet Michael Bailey a Northwestern Egyetemről és Richard Pillard a Bostoni Egyetem Orvostudományi Karáról készített. A beszámolójuk (REF.5; 72–78.) széles nyilvánosságot kapott, és a homoszexuális lobbi még ma is hivatkozik rá a médiában (a hiszékeny közönség előtt). Pillard homoszexuális volt. Beszámolójuk (ref.23) a következő adatokat tartalmazta:

Monozigóta (egypetéjű) ikrek: 52% AK (56 közül 29 = 52%)

Dizigóta (nem egypetéjű) ikrek: 22% AK (54 közül 12 = 22%)

Testvérek, akik nem ikrek: 9% AK (142 közül 13 = 9%)

Örökbefogadott testvérek: 11% AK (57 közül 6 = 11%)

Bailey és Pillard az AK (Alanyi Konkordancia — Probandwise Concordance) kifejezést használta, ami a következőt jelenti:

Az egypetéjű ikrek esetében az „52% AK” azt jelenti, hogy a vizsgált egypetéjű ikerpárok 52 százalékánál volt jelen a homoszexuális preferencia mindkét testvérben. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy ez egy érv a „meleg gén” védelmében. Ez az 52% azt sejteti, hogy minden egypetéjű ikerpár esetében, ahol az egyik fél homoszexuális, 52% az esély arra, hogy a testvér is az lesz. Ez a szám jóval magasabb a homoszexuálisok általános népességben mért aránya alapján várható 2–4 százaléknál.

Akkor sokan tekintettek a vizsgálati eredményekre úgy, mint annak bizonyítéka, hogy a homoszexualitás legalábbis nagymértékben (ha nem 100 százalékban) örökletes. Amit a nyilvánosság nem tudott, mert Pillard eltitkolta, az az a tény volt, hogy a minta erősen torzítva volt. Más kutatóknak később nem sikerült hasonló eredményeket produkálnia. Kiderült azután, hogy Bailey és Pillard melegeknek szóló magazinokban feladott hirdetésekkel toboroztak alanyokat, és így egy jelentősen torzított mintán végezték a vizsgálatot.

Fontos, hogy megértsük ennek a jelentőségét. A meleg közösség számára három ok miatt volt nagyon lényeges bizonyítani a genetikai hipotézist: ha a homoszexualitás genetikai eredetű lenne, 1) a társadalomnak nem szabadna aggódnia amiatt, hogy homoszexuális férfiak serdülőkorú fiatalokat toboroznak maguk közé; és 2) a gyermekek molesztálásának nagyjából tízszer gyakoribb előfordulása a homoszexuálisoknál nem segítené elő a gyermekek homoszexualitásra való hajlamát, és 3) a meleg életforma általánosan elfogadott lehetne, hiszen az nem választás eredménye volna, hanem veleszületett dolog.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

4. Bailey–Dunne–Martin (2000)

Mivel a jó hírneve forgott kockán, Bailey továbbment, és készített egy újabb tanulmányt, Pillard részvétele nélkül. Baileyhez ezúttal Dunne és Martin csatlakozott, egy egypetéjű ikreken végzett teljesen új vizsgálathoz. 2000 márciusában tették közzé eredményeiket a „Journal of Personality and Social Psychology” c. folyóiratban („A Személyiség és Szociálpszichológia Folyóirata” — ref.24).Hozzáférést szereztek az Ausztrál „Ikernyilvántartáshoz”, így el tudták érni Ausztrália összes egypetéjű ikerpárját. Ez kiküszöbölte a korábbi mintatorzítást. Bailey a tanulmányban kifejtette az „Alanyi Konkordancia” (Probandwise Concordance) jelentését is. Az újabb vizsgálat eredményei, összevetve az első vizsgálatéval, a következő táblázatban láthatók (REF.5 — 76. oldaláról):

Figyeljük meg az ausztrál ikreken végzett (torzítatlan) vizsgálat nagyon eltérő eredményeit! Bailey és társai most azt találták a férfiaknál, hogy a 27 férfi egypetéjű ikerpár közül, ahol legalább az egyik fél homoszexuális volt, csak 3 esetben volt az ikertestvér is homoszexuális. Más szóval: 27 homoszexuális férfi közül csak 3-nak (vagyis 11,1 százaléknak) volt az ikertestvére is homoszexuális. Vagyis a konkordancia csak 11% (=3/27). A 20 százalékos „alanyi konkordancia” az ausztrál férfiakon végzett vizsgálatnál egy Bailey, Dunne és Martin által alkalmazott új számítási módszerből ered, melynek során minden konkordáns párt kétszer számolnak a számlálóban és a nevezőben is. Így 3+3=6-ot kapunk a számlálóban és 27+3=30-at a nevezőben (6/30=20%, a táblázatban szereplő AK). De a korábbi vizsgálattal való összehasonlíthatóság érdekében a Bailey–Pillard vizsgálatban szereplő 29/56-ot (52%) kell viszonyítanunk a Bailey–Dunne–Martin vizsgálat 3/27 (11%) értékéhez.

De a végső elemzés során a Bailey–Dunne–Martin tanulmány 11 százalékos konkordanciáját a homoszexualitás teljes népességben való gyakoriságához szeretnénk viszonyítani. A 11 százalékos konkordancia már nem utal genetikai befolyásra. A 11% ugyan nagyobb a homoszexualitás teljes népességben való előfordulásánál, de számításba kell vennünk, hogy az egypetéjű ikreknek általában nagyon hasonló a neveltetésük és a környezetük. A 11 százalékos értéket (szemben a 2–4 százalékkal) nyugodtan be lehet tudni ennek. Ha valami, akkor Bailey, Dunne és Martin eredményei azt sugallják, hogy egyáltalán nincs kimutatható genetikai kapocs. Dacára ennek az új eredménynek, a téma átpolitizálása és a felhajtás a médiában nem ért véget. Végül is „a meleg gén tudományáról” (tréfás tudományáról) van szó, és a mai társadalomban a „politikai korrektség” elsőbbséget élvez a tudományos tényekkel szemben.

A Bailey–Dunne–Martin-féle tanulmány nem habozott lerántani a leplet az előző, meghamisított vizsgálatról, amit Bailey és korábbi kollégája, a homoszexuális Pillard jegyzett. Az eredményeik összegzésekor megállapítják: „Ez arra utal, hogy a korábbi vizsgálatokban túl magasak voltak a konkordancia értékek, a konkordanciafüggő vizsgálati hiba miatt” (ez a torzított mintát jelenti). Megállapítják továbbá a következőket is: „Ez a vizsgálat nem támasztja alá statisztikailag szignifikáns módon a homoszexuális orientáltság örökletes tényezőinek fontosságát.”

Összegezve tehát, Bailey-nek, Dunne-nek és Martinnak ez a (mintatorzítás nélküli) vizsgálata nemcsak megcáfolja Bailey és Pillard korábbi eredményeit, de erős bizonyítéka is annak, hogy a homoszexualitás nem genetikailag kódolt.

Ez természetesen nem zárja ki annak lehetőségét (sőt, talán valószínűségét), hogy más gének hozzájárulhatnak az elő-homoszexualitás kifejlődéséhez a gyermekkorban. Az érzékeny lelkületű fiúk például a többi fiúnál jobban szenvedhetnek egy felelőtlen apa elutasítása miatt, ami sebezhetőbbé teszi őket a nemi zavarodottsággal, vagy akár a nemi identitászavarral (Gender Identity Disorder — GID) szemben, ahogy arról korábban már volt szó. Ez ahhoz hasonlítható, mint amikor egy fiú olyan géneket örököl, melyektől nagyon magasra nő meg, és így nagyobb eséllyel lesz jó kosárlabda-játékos. De csak akkor, ha úgy dönt, hogy elkezd kosárlabdázni.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

5. Még egy áltanulmány (Hamer, Hu, Magnusson, Hu és Pattatucci)

Még mielőtt a Bailey–Dunne–Martin vizsgálat 2000-ben lerántotta a leplet Kallman, illetve Bailey és Pillard korábbi munkáiról, egy másik meghamisított vizsgálatot is lefolytattak. Míg a Bailey–Pillard, illetve Bailey–Dunne–Martin-féle, egypetéjű ikreken végzett vizsgálatok az „indirekt genetikai kutatás” körébe tartoztak, addig 1993-ban készült egy „direkt genetikai” vizsgálat is. Abban az évben Hamer, Hu, Magnusson, Hu és Pattatucci közölték egy direkt genetikai vizsgálat eredményeit a Science c. folyóiratban, a következő címmel: „Kapcsolat az X kromoszómán levő DNS markerek és a férfiak szexuális orientáltsága között” [REF.1. 110–113.; és REF.5. 79–83.]. A vizsgálatot a média azonnal úgy hirdette, mint „a meleg gén felfedezését” és sokan arra következtettek, hogy a tudomány ezzel „bebizonyította”, hogy a homoszexualitás öröklődik. Ne felejtsük, ez 1993-ban volt, hét évvel azelőtt, hogy a Bailey és társai által ausztrál ikreken végzett vizsgálat megállapította, hogy „meleg gén” nem létezik.

Később kiderült, hogy a Hamer és társai által végzett vizsgálat egy újabb hamisítvány, és két évvel később ugyanaz az újság, a Science beszámolt róla, hogy Hamer ellen vizsgálatot indított az amerikai Egészségügyi Minisztérium (Department of Health and Human Services) „Kutatásetikai Irodája” („Office of Research Integrity”), mert „szelektíven tette közzé adatait” (REF.1 113.). Ezt a beszámolót azonban nem kürtölte szét a közmédia. Sok ember még ma is abban a hitben él, hogy megtalálták a „meleg gént”, vagyis a homoszexualitás öröklődik. Mivel ez a hazugság széles körben elterjedt, nézzük meg Hamer és társainak munkáját kicsit közelebbről.

Hamer és csoportja egy AIDS kezelési programból toborzott 76 homoszexuális férfit. Mindannyian azt állították, hogy van legalább egy homoszexuális testvérük és a homoszexuális orientáltság erősen jelen van a nagybátyjaik között az anyai, de nem az apai oldalon. Hamer csoportja azt feltételezte, hogy ennek tükröződnie kell az X kromoszóma valamelyik génjén. Ahogy valószínűleg Ön is tudja, a férfiak X kromoszómája az anya két X kromoszómájának egyikéből, az Y kromoszóma pedig az apától származik. Mivel az anyák nem voltak homoszexuálisok, azt gondolták, hogy a két anyai X kromoszóma közül csak az egyik hordozza a meleg gént. Eszerint egy átlagos populációban az ilyen anyák fiúgyermekeinek egyik fele megkapná a meleg gént hordozó X kromoszómát, a másik fele pedig nem. De egy 40 homoszexuális testvérpárból álló mintában a testvéreknek nem csak a felénél (vagyis 20-nál), hanem 33-nál megvolt az X kromoszóma q28-as darabjának az a változata, ami eltér a normál sávozási mintázattól. Mivel ez a szám (33) jóval meghaladta a várható (véletlenszerű) 50 százalékot, így azt feltételezték, hogy ez a konkrét kromoszómadarab hordozza a férfi homoszexuális orientáltság génjét. Mindemellett volt még 7 pár homoszexuális férfi, akiknél nem volt meg ez a „jelölés” a kromoszómán.

Még ha ezek az eredmények valódiak és tisztességesek, és így további vizsgálatokban reprodukálhatók volnának is, a levonható következtetések akkor is a következőkre korlátozódnának: Ez a konkrét kromoszóma-mintázat nem szükséges, és nem is elégséges feltétele a homoszexualitás kialakulásának. Nem szükséges, hiszen a 40 homoszexuális pár közül 7-nél nem volt meg ez a mintázat. És nem elégséges, mert a Hamer-csoport egy későbbi vizsgálata (melyben hasonló háttérrel rendelkező nem homoszexuális testvérek is szerepeltek) kimutatta, hogy néhányan a heteroszexuális testvérek közül is hordozták ugyanazt a mintázatot a q28-as kromoszómarészen. Egy ilyen „kromoszómajelölés” és egy ilyen kapcsolat aligha fogadható el a „meleg gén” meghatározásaként. Azzal még lehetne érvelni (de ismét csak ha a kutatás tiszta lett volna), hogy valamely más jellemvonás esetleg összefüggésbe hozható ezzel a bizonyos kromoszómajelöléssel, ami kapcsolódik egy olyan családi jellemvonáshoz, ami sebezhetőbbé teszi az egyént arra, hogy homoszexuálissá váljon. Például valaki, aki hordozza ezt a bizonyos kromoszómajelölést, genetikailag hajlamos lehet az újdonságkereső viselkedésre, vagy bármi másra. Ki tudja, mi lehetne az?

Ahogy hamarosan világossá vált, Hamer és társai tanulmánya a számokkal való csalárd játszadozásnak volt egy újabb példája. Nem sokkal Hamer és csoportja közleményének Science-ben való megjelenése után a Yale Egyetem, a Columbia Egyetem és a Louisianai Állami Egyetem kutatói ugyanebben az újságban közöltek egy cáfolatot. Ebben többek között ezt írták [REF.1 111–112.]:

„A vizsgálat eredményei nem illeszkednek egyetlen genetikai modellbe sem. …Ezen [az anyai és az apai nagybátyák vagy unokatestvérek homoszexualitása közötti] eltérések közül egyik sem szignifikáns statisztikailag. … A kis létszámú minta miatt ezek az adatok összeegyeztethetők lennének számos más lehetséges genetikai és környezeti hipotézissel...”

A tudomány egyik alaptétele, hogy ha egy kísérlet nem ismételhető meg (nem reprodukálható), akkor nem felel meg a „felismerés” vagy „felfedezés” kritériumának. És más kutatók megpróbálták reprodukálni Hamer és csoportja eredményeit, sikertelenül. Egy 1999-es, nagyobb vizsgálatban 52 meleg testvérpár vett részt. A kutatócsoport (Rice, Anderson, Risch és Ebers) négy különböző kromoszómamarkert vizsgált ugyanebben a genetikai régióban, de nem talált összefüggést a homoszexuális orientáltsággal. A Science folyóiratban (284. szám, 1999. április), a 666. oldalon a következőt állítják: „Nem világos, hogy az eredményeink miért térnek el annyira Hamerék eredeti vizsgálatától. Mivel a mi vizsgálatunk nagyobb volt, mint Hamer csoportjáé, ezért nekünk biztosan megvolt a megfelelő erőnk egy olyan nagy genetikai defektus kimutatásához, mint ami abban a tanulmányban szerepel. Ennek ellenére, az adataink nem támasztják alá egy a szexuális orientáltságot befolyásoló, nagy hatású gén jelenlétét az Xq28-as pozícióban.” Az „Xq28” kifejezés az X kromoszóma q28-as darabját jelenti. A kutatócsoport rengeteg időt és energiát fektetett be, és tanácstalanul álltak azelőtt, hogy az eredmények miért „térnek el annyira Hamerék vizsgálatától”. Mint már említettük a „Kutatásetikai Iroda” (Office of Research Integrity) — az amerikai Egészségügyi Minisztérium szerve — később vizsgálta Hamert, mert „szelektíven tette közzé adatait”. Még egy példa az értelmiségi becstelenségre! Mindezt a homoszexuális ügy előmozdítása érdekében, ahogy korábban (1991-ben) Kirk és Madsen javasolta (lásd 1. számú mítosz, bevezetés).

Azután, nagyjából egy évvel később (2000 márciusában) jött a Bailey–Dunne–Martin vizsgálat az ausztrál egypetéjű ikrekről (lásd fent), ami végleg leszámolt minden hipotézissel és elmélettel a „meleg gén” lehetőségét illetően, és úgy tűnik, egyértelműen véget vetett a további tudományos vitának ebben a kérdésben. De ez nem jelenti azt, hogy a téma átpolitizálása és a felhajtás a médiában is véget ért volna. Végül is „a meleg gén tudományáról” (tréfás tudományáról) van szó, és a mai társadalomban a „politikai korrektség” elsőbbséget élvez a tudományos tényekhez képest. Mivel Hamer csalárd beszámolóját a médiában még most is széles körben igazságként, mintegy a homoszexualitás genetikai kapcsolatának megalapozását hirdetik, ezért közelebbről is megvizsgáltam kutatását. A következő hivatkozás alatt található (No 5; „Hamer kutatásának kritikája”). Ha van ideje és energiája, hogy beleássa magát az elemzésbe, felfedezheti, hogy milyen „tréfás kutatás” az, amiről beszélünk.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

6. Bearman–Bruckner (2001)

Körülbelül egy évvel azután, hogy a Bailey–Dunne–Martin vizsgálat már leleplezte Bailey és Pillard meghamisított tanulmányát, egy másik kutatócsoport is ugyanerre a következtetésre jutott. A csoport, melyet a Columbia Egyetemről Bearman és a Yale Egyetemről Bruckner vezetett, nem kevesebb, mint 5552 testvérpárt vizsgált meg. „Ellenkező nemű ikrek és a serdülőkori azonos nemhez vonzódás” c. tanulmányukban, amely 2001-ben jelent meg, különböző elméleteket és tényezőket vizsgáltak meg azzal kapcsolatban, hogy mi okozza a homoszexualitást (szociális, hormonális, genetikai és evolúciós tényezőket). Készítettek interjút egypetéjű és kétpetéjű ikrekkel, édes testvérekkel, féltestvérekkel és vérrokoni kapcsolatban nem levő testvérekkel is. Vizsgáltak azonos és ellenkező nemű kétpetéjű ikreket is. Az eredményük gyakorlatilag egyértelmű bizonyíték arra, hogy a homoszexualitás kialakulását genetikai tényező nem befolyásolja. A férfi monozigóta (egypetéjű) ikrek esetében az AK (alanyi konkordancia) értéke 7,7 százalék volt, ami teljesen összhangban van a Bailey–Dunne–Martin vizsgálat 11 százalékos AK értékével, és nagyon messze van Bailey és Pillard 1991-es hamis vizsgálatának 52 százalékától. Akár 11 százalék, akár 7 százalék az érték, mindkettő egyformán erős bizonyíték arra, hogy kimutatható genetikai tényező nem játszik szerepet.

Bearman és Bruckner (a Bailey–Dunne–Martin jelentéshez hasonlóan) így írnak a Bailey–Pillard beszámolóról:

„Lényegesen magasabb konkordanicákról számolnak be korábbi kutatások a homoszexuális orientáltságot illetően. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a korábbi munka nagymértékben téves, a nem reprezentatív, például meleg magazinok olvasóiból álló mintákra és az indirekt bizonyítékokra való támaszkodásból kifolyólag.” Ez nem a Bailey–Pillard vizsgálat udvarias leleplezését jelenti? Bailey és Pillard tréfás tudományát ők „korábbi kutatásnak” nevezik. További információért a Bearman–Bruckner jelentésről nézze meg a ref.25 hivatkozást.

De elképesztő módon, a Bailey–Pillard tanulmány számos leleplezése ellenére a homolobbi továbbra is hivatkozik rá. És a média fősodrának fogalma sincs minderről.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

7. Simon LeVay (1991)

Háttér

Ugyanabban az évben, mikor a Bailey–Pillard-féle áltanulmány megjelent, szintén nagy nyilvánosságot kapott Simon LeVay tanulmánya (Simon LeVay: Különbség a heteroszexuális és homoszexuális férfiak hipotalamusz-szerkezete között, Science, 253. szám [1991]; 1034–37.). Simon LeVay tanulmányának összefoglalása a ref.26 alatt olvasható. . Ha a beszámolójának megvitatására kíváncsi, kattintson ide: REF.5, (67–70.).

LeVay is egy újabb homoszexuális kutató. Amikor először közölte kutatási eredményeit, a kaliforniai Salk Intézetben dolgozott neurobiológusként. Eredményei 1991-ben egyik napról a másikra nagy hírnevet szereztek neki. LeVay nagyon szimpatikus és jól képzett tudósnak tűnik, bár néhány más tudós megkérdőjelezte a hitelességét. Joan Rougharden, a Stanford Egyetem professzora például ezt írja:

„LeVay jelentéktelen tudós, aki még soha nem mutatott fel semmit, és akinek a korábbi vizsgálata nem bizonyult megismételhetőnek. Ennek ellenére nevét tudományos körökben felismerik, mint a bizarr tudomány üzleti népszerűsítő írójáét. LeVay ezt a kétes módon szerzett láthatóságot átmentette a tudományos körökön belüli komoly „szakértői” státuszba a meleg témákat illetően.” Rougharden ellenezte azt is, hogy LeVay meghívta a NAMBLA képviselőit (North-American Man Boy Love Association — Észak-Amerikai Férfi-Fiú Szerelem Társasága; a pedofíliát támogató legfőbb szervezet Amerikában), hogy beszéljenek a Stanford Egyetemen.

Maga LeVay eleinte nagyon óvatos volt a kutatásából levonandó következtetésekkel kapcsolatban. Mások azonban — főként a politikailag korrekt tömegmédia — úgy híresztelték az eredményeit, mint bizonyítékot arra, hogy kapcsolat van a homoszexualitás és a születéskori genetikai vagy hormonális állapot között. Felidézzük, amit Scott Hersherger mondott egy kutatási szimpóziumon (lásd fentebb):

„A közvélemény-kutatások és az empirikus vizsgálatok azt mutatják, hogy az emberek jobban elfogadnak egy adott jellemvonást, ha úgy tudják róla, hogy az megváltoztathatatlan. Tehát, minél jobban elhiszi valaki, hogy a homoszexualitás vagy a szexuális orientáltság biológiailag meghatározott, annál inkább pozitívan fog hozzáállni.”

Beépített elfogultság?

1991-es beszámolóját és megszerzett hírnevét követően LeVay már kevésbé tűnt szerénynek az eredményei jelentőségét illetően. A visszafogott és meggondolt kutatói lét felől elmozdult afelé, hogy valamiféle homoszexuális aktivistává váljon. 1992-ben abbahagyta a kutatást a Salk Intézetben, és megalapította a Nyugat-Hollywoodi Meleg és Leszbikus Oktatási Intézetet (West Hollywood Institute of Gay & Lesbian Education).

LeVay elmondta azokat a személyes és érzelmi okokat is, melyek a vizsgálat elvégzésére késztették. Egy vele készült interjúban ezt olvashatjuk:

„’Körülbelül 13 éves korom óta tudom, hogy meleg vagyok’ — mondja, és napbarnított arca széles mosolyban tör ki. ’Meleg férfiként megvolt a motivációm, hogy elvégezzem ezt a munkát. Ha én nem kezdem el, senki másnak nem sürgős. És tudósként tudtam, hogy megvan a kvalitásom hozzá...’” Mégis, ami végül megváltoztatta a kutatási célját, az egy mély személyes válság volt. 1990-ben LeVay partnere, Richard, egy sürgősségi orvos, négyévnyi AIDS-szel való küszködés után meghalt. „’Richard és én 21 évet töltöttünk együtt’ — idézi vissza, és a hangja még most is megrendül az emléktől. ’Amikor őt gondoztam, akkor döntöttem el, hogy szeretnék valami mást kezdeni az életemmel. Az ember ráébred, hogy az élet rövid, és végig kell gondolnia, hogy mi fontos a számára, és mi nem. Érzelmileg szükségem volt arra, hogy valami személyesebbel foglalkozzak, valamivel, ami kapcsolódik a meleg identitásomhoz.’”

És LeVay egy interjúban azt állította a Newsweekben: a szerelme halála után eltökélte, hogy megkeresi a homoszexualitás genetikai okát, vagy különben végképp felhagy a tudománnyal. Továbbá elismerte, hogy azt remélte, nevelheti a társadalmat a homoszexualitással kapcsolatban, és hatással lehet az ezzel kapcsolatos jogi és vallási hozzáállásra. Ez önmagában nem bizonyít semmilyen szándékos becstelenséget. De a kutatását aligha nevezhetjük elfogulatlannak. De megmarad a kérdés: vajon azért hagyta el a kutatói állását a Salk Intézetben, mert „nem találta a homoszexualitás genetikai okát”?

Egy harmadik interjúban hivatkozik a ma már rossz hírű, meghamisított Bailey–Pillard, illetve Hamer-féle vizsgálatokra (lásd a 6. és 8. fejezetet fentebb). Ezt olvashatjuk a Discover 1994. márciusi kiadásában (címe: A szex és az agy) [kiemelés tőlem]:

„Valójában LeVay már régóta gyanította, hogy a homoszexualitásnak családon belüli vonulata, és örökletes összetevője van — ezt a gyanút megerősítette néhány nemrégen készült ikervizsgálat, melyet Michael Bailey a Northwestern Egyetemről és Richard Pillard a Bostoni Egyetemről készítettek. A vizsgálatok azt mutatják, hogy az egypetéjű ikrek — akiknek minden génjük azonos — nagyjából kétszeres eséllyel lesznek mindketten melegek vagy leszbikusak, mint a kétpetéjű ikrek, akiknél csak a gének fele azonos. És ötször nagyobb az esélyük, hogy mindketten melegek lesznek, mint az örökbefogadott testvéreknek, akiknek közös a neveltetésük, de a génjeik nem azok. — Ez egyértelműen azt sugallja, hogy a genetika a felelős a teljes okozati háttér jelentős hányadáért — állítja LeVay. Anekdotaszerű bizonyítékként bemutat egy családi pillanatképet magáról és négy fiútestvéréről: – Két és felen közülünk melegek — mondja. (Az egyik testvére biszexuális.) — Tudja, az apám nem örült annak, hogy meleg vagyok. Nem akarja jóváhagyni. Mivel a második házasságából egyik gyereke sem lett meleg, ő kitart amellett, hogy ezt a család anyai ágáról örököltük.”

Az interjú így folytatódik:

„LeVay rosszalló apjának aggodalmai még beigazolódhatnak. Tavaly júliusban — mutat rá LeVay — Dean Hamer csoportja a National Institutes of Health-ben [Országos Egészségügyi Intézet az USA-ban] talált egy régiót meleg testvérpárok X kromoszómáin, amiről kiderülhet, hogy a meleg gént vagy géneket hordozza; az X kromoszómát végülis a fiúk minden esetben az anyjuktól öröklik. Az azonban, hogy egy gén ebből a régióból hogyan tehet valakit meleggé, egyelőre feltevés marad: talán a hipotalamusz nemekre specifikus részeinek kialakulását befolyásolja. LeVay úgy véli, hogy az emberek szexuális vonzalma és viselkedése nagyobbrészt már az anyaméhben kialakul. — Valami másképpen történik, amikor egy meleg agya formálódik a magzati életben — mondja. — Ha valamire pénzt áldozok, akkor az a nemi hormonok és az agy kölcsönhatása lesz. Lehetnek genetikai különbségek abban, hogy a magzat agysejtjeinek receptorai hogyan válaszolnak az olyan nemi hormonokra, mint például a tesztoszteron. ”

Mindig kellemetlen megkérdőjelezni egy homoszexuális kutató becsületességét és hitelességét, de ahogy azt már korábban láttuk (pl. Bailey és Pillard, Kallman, Hamer és társai munkáinál), ez néha szükséges. Különösen így van ez az időközben aktivistává lett LeVay esetében. Egy új tudományos eredmény vagy felfedezés esetében a legfőbb kritérium, hogy reprodukálható (megismételhető) legyen. „Ismét a meleg génekről” főcím alatt a következőt írta a Scientific American Magazine (Tudományos Amerikai Magazin) című tekintélyes lap 1995. novemberi száma (26. old.) [kiemelés tőlem]:

„Az utóbbi években két, a Science-ben megjelent tanulmány drámai bizonyítékokkal szolgált azzal kapcsolatban, hogy a homoszexualitásnak biológiai alapjai vannak. 1991-ben Simon LeVay, akkor a San Diegói Salk Biológiai Tudományok Intézetének (Salk Institute for Biological Studies) kutatója, apró, de lényeges különbségekről számolt be homoszexuális és heteroszexuális férfiak agyi felépítése között. Két évvel később egy Dean H. Hamer által vezetett csoport az Országos Rákkutató Intézetből (National Cancer Institute) a férfi homoszexualitást az X kromoszóma egy darabjával hozta összefüggésbe, amely kizárólag az anyától származik.

Mindkét bejelentés a címlapokra került világszerte. LeVay és Hamer tévés műsorokban szerepeltek, könyveket írtak. Közösen is írtak egy cikket, ami ebben a magazinban jelent meg 1994 májusában. LeVay eredményei azonban még más kutatók általi megerősítésre várnak. Ami pedig Hamert illeti, eredményeinek ellentmond egy másik vizsgálat. Még nyugtalanítóbb azonban, hogy kutatási szabálytalanságokkal vádolták meg, és a Szövetségi Kutatásetikai Iroda (Federal Office of Research) vizsgálatot folytat ellene.”

A vizsgálat áttekintése

Mindezek ellenére a homoszexuális közösség és a tömegmédia fősodra továbbra is idézi LeVay kutatásait. Ezért tehát vessünk rá egy pillantást mi is:

LeVay kutatása és feltételezései a „Felnőtt hormonális hipotézis” kategóriájába sorolhatók be (vagy esetleg a Születés előtti hormonális hipotézisek közé), amely — ahogy fentebb már említettük — a „Biológiai hipotézisek” három ágának egyike, szemben a „Környezeti hipotézisekkel”. [A biológiai hipotézisek másik két ága a Genetikai hipotézisek (direkt és indirekt), és a Születés előtti hormonális hipotézisek (lásd alább, a 8. fejezetben)].

LeVay a hipotalamusz egy területét vizsgálta az agyban, melynek elnevezése: az elülső hipotalamusz intersticiális magja (Interstitial Nucleus of the Anterior Hypothalamus, röviden INAH). Négy ilyen terület létezik (INAH1–4). Állítása szerint kutatása során az INAH3 területet kisebbnek találta homoszexuális férfiaknál és nőknél, mint heteroszexuális férfiaknál. 35 elhunyt férfi és 6 nő agyát vizsgálta meg. 19 férfit az alapján sorolt be homoszexuálisként, hogy a háziorvosuk írt erről egy feljegyzést a kartonjukra. A többi 16 férfit azért tekintette heteroszexuálisnak, mert az ő kartonjaikon nem volt ilyen feljegyzés, annak ellenére, hogy a 16 közül 6 AIDS-ben halt meg, csakúgy, mint mind a 19, akinek volt feljegyzés a kartonján. Így maga a minta osztályozási módja rögtön felvet néhány kérdést.

Ennek ellenére tételezzük fel, hogy Simon LeVay felismerése (az INAH3 terület kisebb átlagos méretéről a homoszexuális elhunytakban) helytálló. Milyen következtetést vonhatunk le ebből? Természetesen az eredmények és a következtetések között nagy a különbség.

A vizsgálatból eredő következtetések

A homolobbi két következtetést emel ki — és a hiszékeny és politikailag korrekt média ezt készségesen elfogadja. Először is hogy egy ember szexuális orientáltsága valóban az INAH3 terület méretével függ össze; másodszor pedig, hogy a méretbeli különbségek már születéskor is jelen vannak, és nem csak elhunyt homoszexuális férfiakban. Itt azonban hipotetikus, még be nem bizonyított feltevésekkel van dolgunk. Ezek a feltételezett következtetések három komoly kérdést vetnek fel, melyek közül az első rögtön megkérdőjelezi a feltett következtetéseket.

1. A hipotézis szemben áll a Bailey–Dunne–Martin (lásd 4. fejezet fentebb) és Bearman–Bruckner (lásd 6. fejezet) eredményeivel. Ne feledjük, hogy a Bailey–Dunne–Martin vizsgálatot nagyszámú, kizárólag egypetéjű ikerpáron végezték. Ezek az ikrek mindenki másnál hasonlóbb genetikai vagy hormonális körülményeken osztoznak a terhesség alatt. Mégis, a kutatócsoportok — mindketten cáfolva a ma már rosszhírű Bailey–Pillard tanulmányt — arra jutottak, hogy nincs statisztikailag szignifikáns korreláció a homoszexualitásra egypetéjű ikrek között.

2. Tudjuk, hogy az emberi agy jelentős változásokon megy keresztül a születés és a halál között. Például, egy az NIH (Országos Egészségügyi Intézet) által végzett vizsgálat azt találta, hogy azoknál az embereknél, akik miután megvakultak, megtanulták a Braille írást, az agy „olvasó ujjat” irányító része megnőtt. Hasonlóképpen, jól ismert, hogy a nemi identitászavarral (Gender Identity Disorder — GID; lásd fent) küzdő fiúknál, akik többnyire lányokkal játszanak, gyakran alakul ki nőies hang, más nőies vonásokkal együtt. Más szavakkal: Az agy fejlődésére bizonyos mértékig hatással van az, ahogy az ember viselkedik, és amilyen identitással a felnőtté válás során azonosul.

3. Az INAH3 terület méretbeli különbségei olyasmivel is kapcsolatban állhatnak, ami a nélkül növelheti meg a homoszexuálissá válás lehetőségét (az erre való hajlamot), hogy eleve eldöntené a kimenetelt. Például a fiúk születhetnek olyan génekkel, melyek hajlamossá teszik őket a vékony vagy éppen izmos testalkatra. És egy apa talán könnyebben közel tud kerülni egy olyan fiúhoz, aki izmos és ezért tehetséges az olyan népszerű sportokban (jéghoki, foci stb.), amiket az apa is szeret, mint egy olyan fiúhoz, aki vékony, és akinek mondjuk a baletthez vagy a műkorcsolyához van tehetsége. Olyan ez, mint amikor valaki olyan géneket örököl, amelyektől magasra nő. Egy ilyen fiúnak nagyobb esélye van a sikerre kosárlabdában, mint egy alacsony fiúnak. De a magas fiú sem lehet jó kosaras, amíg nem vesz kosárlabdát a kezébe. Hasonlóképpen, a környezet miatt, amiben felnő, egy-egy fiú jobban ki lehet téve a homoszexualitásnak (a férfi példakép hiánya, az RFSL toborzása stb.).

(Közismert, hogy a férfi profi műkorcsolyázók között jóval magasabb a homoszexuálisok aránya, mint az átlagnépességben. Néhányan ezt az arányt az összes férfi műkorcsolyás 50 százaléka körülire becsülik. Így amikor az AIDS járvány először kitört, a férfi műkorcsolyázók száma drasztikusan lecsökkent.

A jó apa tehát a következőt teszi, ha a fia ezen a területen bizonyul tehetségesnek: Ő maga — és nem a fiú anyja — viszi el a fiát a műkorcsolya edzésekre, és elmegy szurkolni a versenyeire. És engedi, hogy együtt legyen más fiúkkal, hogy „egy legyen a fiúk közül”. Ezután valószínűbb, hogy a fiú kötődik az apjához, ami viszont gyakorlatilag „melegbiztossá” teszi növekedése során.)

Megjegyzendő továbbá, hogy még ha átlagban különbözött is a homoszexuális és heteroszexuális férfiak INAH3 mérete, az eredmények között volt olyan, hogy egy homoszexuális férfiban valójában nagyobb volt (nem kisebb) az INAH3, mint a heteroszexuális férfiak átlaga. Az egyik homoszexuális férfi INAH3 mérete például nagyobb volt egy kivétellel mind a vizsgálatban szereplő 16 heteroszexuális férfiénál. Ez ellentmond LeVay hipotézisének.

Ugyanez le van írva tudományos megfogalmazásban a Discover 1994. márciusi kiadásában [kiemelés tőlem]:

„Anne Fausto-Sterling, fejlődésgenetikus a Brown Egyetemről és LeVay egyik fő tudományos kritikusa, azok közé tartozott, akik megkérdőjelezték LeVay adatértelmezési módját. ’Azt állította, hogy a meleg és nem meleg férfiakban nagy eltérések voltak ezen agyi magok méretében — mondja —, de még így is nagy átfedés volt a meleg és nem meleg kategóriák között. Ő valójában eloszlásbeli eltérést talált, néhány áltagnál nagyobb maggal az egyik oldalon, néhány átlagnál kisebbel a másikon, de a nagy többség a kettő közé esik. Még ha azt mondhatnánk is, hogy az egyik véglet oldalán a legtöbben heteroszexuálisok, a másik végletben pedig melegek, ez is keveset mond nekünk a középen levő többségről, ahol az értékek átfedést mutatnak. Ha LeVay kiválasztana egy magméretet a középső tartományból, nem tudná megmondani, hogy az éppen heteroszexuális vagy homoszexuális volt-e.”

LeVay tanulmányának kritikái közül néhánynak a kivonata megtalálható a 26. hiv. alatt, LeVay eredményeinek összefoglalója után.

LeVay kutatásának a tömegmédia általi szándékos félremagyarázása egy újabb példája annak, hogy a homoszexualitás támogatói hogyan adnak fel minden a tárgyilagosság és becsület iránti igényt. Egy tűt keresnek az óceánban, de sosem fogják megtalálni. Erősen ajánlom a REF.1 4. fejezetét Jeffrey Satinovertől („Megtalálni a tűt az óceánban”).

Vissza a Tartalomjegyzékhez

8. Születés előtti hormonális hipotézisek

Befolyásolhatja-e a magzat környezete az anyaméhben a még meg nem született csecsemőt úgy, hogy — bár a fogantatáskor még heteroszexuális — a terhesség alatt olyan hatások érik, hogy születésekor már homoszexualitásra van ítélve? Ezen a területen rengeteg spekuláció történt. Az irodalom tele van olyan esetekkel, ahol bizonyos kutatók állítólagos eredményeit más kutatók nem tudták megerősíteni vagy megismételni. Néhány esetben az eredményt sem megerősíteni, sem cáfolni nem lehet, mivel az eredeti kutatás körülményei nem reprodukálhatók.

Például Dorner kutatása (REF.5; 66.) a háború utáni Németországról azt találta, hogy a vártnál némileg több volt a férfi homoszexuális. Azt feltételezték, hogy ez a szokatlan „hormonális ingadozásoknak” köszönhető, amit a magzatok az anyaméhben éltek át a II. Világháború végének rettenetes körülményei között. De ezt a jelenséget ugyanennyi erővel okozhatta az a tény is, hogy a háború után sok fiú apa nélkül nőtt fel, és emiatt nemi identitásbeli hiányosságokkal küzdött (pszichológiai/környezeti megnyilvánulás). Figyeljük meg, hogy ezek a tanulmányok csupán spekulációra épülnek! Nem magyarázza semmi, hogy a stressz az anyaméhben miért okozna homoszexualitást. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy ha a német fiúk a háború utáni Németországban többet és jobban kosárlabdáztak, az azért lehetett, mert a stressz az anyaméhben jobb kosárlabdás képességeket okozott a magzatban.

Néha egyenesen komikus. Egy másik, a „születés előtti hormonális hipotézis” körébe tartozó vizsgálatot közölt nemrégen Anthony Bogaert a Brock Egyetemről, Kanadából. Ő azt feltételezi, hogy (statisztikai értelemben véve) minden hetedik homoszexuális férfi azért vált homoszexuálissá, mert az anyának korábban már születtek fiai. És minden egyes vérszerinti báttyal feltehetőleg egyharmadával nő a homoszexualitás valószínűsége a legfiatalabb fiúban. A „vérszerinti bátyák” csoportjában az eredmény statisztikai „béta értékének” az alsó határa mindössze 0,03 volt (ha ez az érték 0 vagy negatív lett volna, akkor az eredmény nem lett volna statisztikailag szignifikáns). Ennek ellenére figyelemre méltó, hogy a média fősodra hogyan kürtölte szét és magasztalta fel ezt a vizsgálatot. Egy meleg szimpatizánsok által írt támogató levélben idézik a vizsgálatot annak alátámasztására, hogy „nagyjából egymillió amerikai vált homoszexuálissá, vagy fog azzá válni, amikor felnő csak azért, mert az anyjuk már szült fiút, mielőtt ők maguk megszülettek. Ugyanakkor senki sem beszél arról, hogy egy olyan apa, akinek már nagyobb fiai vannak, hajlamosabb elfeledkezni arról, hogy a legkisebb fia nemi identitását is fejlessze. Ez természetesen nehezebb egy sokgyermekes apa számára.

Emellett nemrégen olvastam egy elemzést Bogaert új vizsgálatáról a Los Angeles Timesban, amely a következő állítást tartalmazta: „Az egypetéjű ikreknek azonos a DNS-ük, és ha az egyikük homoszexuális, az esetek 52 százalékában az ikertestvér is az, egy 1991-es vizsgálat szerint. Kétpetéjű ikreknél ez a gyakoriság 22 százalékra csökken, és 9 százalékra más fiútestvéreknél.” Ezek a számok természetesen az 1991-es Bailey–Pillard vizsgálatból származnak (lásd 3. tétel fentebb), melynek tekintélyét későbbi vizsgálatok teljesen lerombolták (lásd 4. és 6. tételt fent). Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy nem szándékos ez a félretájékoztatás a tömegmédia fősodrában. Ez a tények tudatos figyelmen kívül hagyása a politikai korrektség jegyében.

Vissza a Tartalomjegyzékhez

9. Irányzatok az újabb homoszexuális „kutatásban”

Az utóbbi néhány évben a homoszexualitással kapcsolatos úgynevezett „kutatás” arra a területre irányul, hogy vajon homoszexuális vagy heteroszexuális szülők előnyösebbek az árva gyerekek örökbefogadására. Melyik az igazán legjobb választás a gyerekeknek? Ennek a kutatásnak nagy részét a homoszexuális lobbinak az a politikai célkitűzése hajtja, hogy egyformán alkalmas szülőként ismerjék őket el. Hozzátartozik a kutatáshoz az a tény is, hogy a homoszexuális férfiak között nagyobb gyakorisággal fordul elő a pedofília (lásd 1. sz. mítosz 4. pont fent).

REF.2 — 95–120. (Vajon veszélyt jelentenek a homoszexuális szülők a gyermekekre?) részletesen tárgyalja és feltárja a homoszexuális szülőséget támogatók ügyét.

A REF.6 — „Alap nélkül: Amit a vizsgálatok nem mondanak el az azonos neműek szülőségéről”. Ez egy szisztematikus (a beszámolókat egyenként vizsgáló) elemzése és cáfolata 49 különböző kutatási beszámolónak és a hiányosságaiknak. A könyv szerzői Robert Lerner és Althea Nagai, mindketten PhD. címmel rendelkeznek a Chicagoi Egyetemről. Mind a 49 beszámolóban fedeztek fel az alábbi területek közül egyben vagy többen hiányosságokat:

1. Tisztázatlan hipotézisek és kutatási konstrukciók

2. Hiányzó vagy nem megfelelő kontrollcsoportok

3. Saját összeállítású, megbízhatatlan és érvénytelen mérések

4. Nem véletlenszerű minták, olyan résztvevőkkel, akik újabb résztvevőket toboroznak

5. Túl kicsi minták a jelentéssel bíró eredményekhez

6. Hiányzó vagy nem megfelelő statisztikai elemzés

A fő probléma az ilyen vizsgálatokkal, hogy a homoszexuális szülők kérdése egy új jelenség. Így nem érhetők el megfelelő méretű minták. És a homoszexuális szülőségben eltöltött idő is még túl rövid, így még nem állnak rendelkezésre megbízható statisztikák.

De maguknál a vizsgálatoknál fontosabb, hogy az „eredményeket” hogyan mutatják be a tömegmédiában. Mert a tömegmédiában való tálalás irányítja a közvélekedést. Nagyon gyakran az írott médiában cikkíró — vagy egy „szakértővel” interjút készítő riporter — a hangnemen keresztül, vagy a megkérdezett emberek kiválasztásával belecsempészi saját véleményét a cikkébe. Gondosan kiválasztott idézetekkel, és a kutatási beszámoló tartalmának bemutatási módjával a „tárgyilagos” riporter nagyban hozzájárul a közvélekedés formálásához ebben a — kicsi gyerekek számára — rendkívül fontos témában.

Lerner és Nagai (a könyv szerzői) 1979 és 1999 közötti, a homoszexuális szülőséggel kapcsolatos újságcikkeket tekintették át. Azt találták, hogy a cikkek nagy többsége úgy általánosított, hogy azt állította, az eddig lefolytatott tudományos vizsgálatok szerint a homoszexuális szülők által felnevelt gyermekek nem különböznek a heteroszexuális szülőkkel rendelkezőktől. És ezt gyakran anélkül állítják, hogy egy konkrét tanulmányra hivatkoznának. Az a pozitív részrehajlás, amiben ezek a hibás beszámolók a médiában részesülnek, nagyban lecsökkentette az árva gyermekek homoszexuális szülők általi nevelésével szembeni nyilvános ellenállást. Nem lehet túlbecsülni ezeknek a — sokszor már érzelmileg sérült — gyerekeknek az óriási tragédiáját.

Vissza a Tartalomjegyzékhez